rss
állatmenhely kutyamenhely adó 1 adó1százalék, kutya, cica mentés, örökbefogadás
  • Kocsihoz kötve húzta a kutyát

  • Kocsihoz kötve húzta a kutyátKilométereken keresztül vonszolta kocsijával a kutyáját egy baranyai férfi. A kölyköt a pórázánál fogva a vonóhoroghoz kötötte, majd elindult az autóval. A faluban, ahol lakik, a járókelők kiabálva állították meg. A férfi azt mondta, véletlenül húzta maga után a kutyát, ugyanis elfelejtette, hogy a kocsi mögé kötötte. A kutyának eltörtek a lábai és a feje is megsérült a vonszolástól. Az állatvédők szerint a férfi korábban más állatokkal is így bánt. Az ügyben a rendőrség is nyomoz. Hogyan lehetne megmenteni a szerencsétlenül kínzott kutyát?!

    · INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    A kutyát járókelők kiáltozása után tudták csak leszedni a kocsiról, az állatorvos a kutya törött lábait négy órán át próbálta helyrehozni.

    Napi szinten tucatnyi állatkínzásos eset nem kerül a hatóságok látókörébe, pedig állatot kínozni Magyarországon bűncselekmény, amiért 3 évig terjedő börtönt is kaphat az elkövető.

    Ha Ön állatkínzást vagy helytelen állattartást tapasztal környezetében, kérjük, hogy a rendőrségtől kérjen intézkedést! Felelőtlen állattartáskor a hatósági állatorvos közbenjárását is kérje, akit a legközelebbi állatorvos tud értesíteni!


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vastag acélbilinccsel a nyakán tartották a kutyát

    Vastag acélbilinccsel a nyakán tartották a kutyátA kutyára borzalmas állapotban találtak rá Észak-Koreában, a nyakán acél bilinccsel, amit még valószínűleg fiatalabb korában helyeztek rá, így ahogy nőtt a kutya, a bilincs egyre jobban szorította a nyakát, szinte már megfojtva őt. A rendőrség állatkínzás miatt keresi az elkövetőket. A kutya egyik megmentője azt nyilatkozta: "Ahogy a kutya nőtt, a bilincs minden nap egyre szorosabb és szorosabb lett, ezzel minden nap egy kicsit jobban megfojtva az állatot." A bilincset végül a tűzoltók vágták le a kutyusról, aki ezután egy menhelyen kezdte meg lábadozását.

  • Folyóba fulladt a kutya, de hogy került oda?

    Folyóba fulladt a kutya, de hogy került oda?A vizirendőrség telefonon kapta a bejelentést, miszerint egy Tisza-parton sétáló állatbarát egy uszadékba kapaszkodó kutyust lát a folyóban sodródni. A hatóság az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentőjével csónakban indult a kutyus felkutatására. Rövid idő után ráleltünk a szegény párára, de sajnos későn érkezett a mentőcsapat: a szerencsétlen belefulladt a dermesztően hideg, januári folyóvízbe. Az élettelen kutyában nem volt azonosító chip, így a gazda kilétére nagy valószínűséggel nem fog fény derülni...

  • Halott társát őrizte az út szélén a kutya

    Halott társát őrizte az út szélén a kutyaA Tatabányai Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat szívszorító esete: "Telefonon kérték a segítséget, mégpedig abban, hogy három napja őrzi a halott társát egy kutya a Tarjából Héregre vezető úton. A menhely telítve van, de nem volt szívünk ott hagyni a kistestű fekete tacskó keveréket. A látvány megdöbbentett, hogy milyen hűségesen őrzi a kis szuka kutyust. Lám mire jó még a chip! A kutyus chipelve volt és a gazdája nagyon megörült mikor meghallotta, hogy meg van a szeretett kis kutyájuk, akit már napok óta keresnek. Füles végül hazakerült, de sajnos a másik kutyusban nem volt chip és remélhetőleg a teteme ártalmatlanításra kerül."

  • Karácsonyi halrémálom – hipermarket halmustra

    Karácsonyi halrémálom – hipermarket halmustraSok helyen durván bánnak a gazdasági állatként tartott és feldolgozási céllal forgalmazott halakkal. A magyar ember karácsonykor sokkal több halat eszik, mint az év többi szakaszában. A megnövekedett keresletet a boltok próbálják szakszerűen kielégíteni, gyakran ez a halak rovására csak félig sikerül. Az idei évtől friss halat csak kábítás után zacskózhat a boltos, így a halak kevésbé szenvednek. Az Orpheus Állatvédő Egyesület által végzett halmustra idén sokkal kevesebb problémát talált. A jó minőségű halétel alapja lenne az egészséges körülmények között táplált és kihalászott élő hal.

  • Brutálisan elbántak az öt hónapos tacskóval, Morzsával

    Brutálisan elbántak az öt hónapos tacskóval, MorzsávalA tettes vagy tettesek egy öt hónap körüli kiskutyával bántak el: a szerencsétlen jószágot a hátsó lábánál fogva felakasztották, napokig hagyták úgy lógni, majd amikor már halottnak hitték, behajították a bokrok alá. Az állat még élt, amikor egy járókelő megtalálta. Morzsa, az öt hónapos tacskókölyök egy cserszegtomaji családi ház udvaráról tűnt el október 15-én, két héttel később súlyosan megkínozva és legyengült állapotban került elő. Sérülései miatt fél nappal később el kellett altatni. Az állat gazdái szerint Morzsa sosem szökött ki az udvarról.

  • Csama csatornából mentés után köszöni jól van

    Csama csatornából mentés után köszöni jól vanÁllatbarátok egy kertvárosi utcában figyeltek fel az esőgyűjtő csatornában lévő aprócska hangra, melyet a kis termetű, rettentően elhanyagolt, vemhes kutya szuka kutya adott ki. A nehezen mozgó kutyus kicsalogatására és megmentésére az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakemberét kérték fel, aki a kutyus ellátásáról és biztonságba helyezéséről is gondoskodott. Mentés után nem sokkal életet adott egy-szem kölykének, melyet hősiesen és anyai gondoskodással gondoz. Az anyakutya kezdeti ramaty állapotából egyre jobb bőrbe került.

  • Legalább 60 kutya pusztult el az állatmenhelyen keletkezett tűzben

    Legalább 60 kutya pusztult el az állatmenhelyen keletkezett tűzbenLeégett egy állatmenhely Kiskunlacháza külterületén, mintegy hatvan kutya biztosan elpusztult az épületben. Hogy mitől csaptak fel a lángok a bankházai telephelyen lévő istállóban még nem tudják. A 300 négyzetméteres, fa födémszerkezetű téglaépület tele volt az állatok melegentartására használt száraz szalmával, takarókkal, fa kutyaházakkal, amelyek a tüzet gyorsan táplálták. A tűzben kutya- és macskaeledelek, kisgépek, szerszámok és az állatok tartásához szükséges egyéb eszközök, például takarók is megsemmisültek.

  • Egy autó kerekébe szorult be a kutyus feje

    Egy autó kerekébe szorult be a kutyus fejeA szemétre kidobott gumikerékbe szorult egy szerencsétlen szuka feje, a tűzoltók több mint egy óra után tudták belőle kiszabadítani.
    – Azt hittem, könnyebb dolguk lesz a tűzoltóknak, próbálkoztak vízzel, olajjal, de nem ment. Végül át kellett szállítani egy másik kerületbe, ahol jobban fel voltak készülve ilyen esetekre. Speciális hidegvágókkal varázsolták le a nyakáról – lélegezni szerencsére tudott –, és olyan ügyesek voltak, hogy nem is sérült meg a félelmetes szabadító művelet során – mondta Jimma kutya megmentője.

  • Boxer kutya teteme a kukánál

    Boxer kutya teteme a kukánálBudapest XIII. kerületben egy konténer mellett, összekötözve találták állatbarátok a plédbe csomagolt kutyát. Az észlelők a rendőrséget és az állatvédőket hívták. A tetem 5-8 év körüli fajtatiszta, boxer, kan kutya. Chip száma: 348098100109856, ami sajnos regisztrálatlan! Azért rakjuk ki a képeket, hátha valaki felismeri! A kutyust boncolásra elszállították, mivel nem zárható ki a bűncselekmény, fontos lenne tudni, ki volt az állat gazdája. A szükséges feljelentést is megtették! Ha az ügyben bárki információval rendelkezik kérjük hívja a +36203666643 vagy a 112-es rendőrségi számot (2014-03-26)

  • Kiskutyákat dobáltak ki a panelházak közé - állatmentés

    Kiskutyákat dobáltak ki a panelházak közé - állatmentésSajnos minden napra jut egy bajban lévő kutyus vagy kutyacsalád, akik emberi kegyetlenkedés végett kerültek bajba... Szakadó esőbe, a Szeged-rókusi panelházak közé dobált ki egy ismeretlen elkövető öt önálló életre képtelen kiskutyát. A lelketlen állatkínzó által elkövetett cselekmény kimeríti az állatkínzást, ami börtönnel is sújtható bűntett. Az eset kapcsán a rendőrség nyomozást indított. Állatbarátok a kiskutyákat dobozba tették. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere a kutyákat biztonságba helyezte. Szerető Gazdikat keresünk a kis árváknak.

  • Felforrósodott autóban hagyták a kutyát

    Felforrósodott autóban hagyták a kutyátMár sokkos állapotban volt az a francia bulldog, amit valószínűleg az utolsó pillanatban szedtek ki egy felforrósodott autóból Szombathelyen. Rendőrt és állatmentőket hívtak a helyszínre. A kutya már lábra sem tudott állni, állatkórházba vitték, nem tudni, túléli-e. Gazdája ellen eljárást indítottak. Egy járókelő vette észre, hogy a kutya egy parkoló autóban nyüszít. A nő ránézett a kocsin lévő parkolójegyre, és kiderült, hogy több mint húsz perce lehetett a tűző napon álló autóban a kutya. Az egyik ablak néhány centiméterre le volt ugyan húzva, de ez szinte semmit sem ért.

  • Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutya

    Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutyaÁllatmentésben bravúroskodtak a Csongrád megyei tűzoltók. Ezúttal egy pöttömnyi kölyök kutya életét mentették meg a szentesen. A december végi napon, délelőtt 11 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a 105-ös segélyhívóra. A telefonáló elmondta, egy kölyökkutya vízelvezető árokba esett. A kölyök önerejéből nem tudott kiszabadulni a keskeny szennyvízelvezetőből, a tűzoltók kiérkezésekor kétségbeesetten sírt. A szentesi egységek ásóval, lapátokkal kezdték meg a kiskutya kiszabadítását. Közel húsz percig tartott, míg a tűzoltók végre elérték a rémült kölyökkutyát és ki tudták emelni az árokból.

  • Kutyusokat és dobozba út szélére dobott cicát mentettünk

    Kutyusokat és dobozba út szélére dobott cicát mentettünkÁllatbarát rendőrök jelezték az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentőinek, hogy Szeged külterületén, az autópálya felhajtónál, a főút szélén egy kartondobozba valaki egy kiscicát hagyott. A város másik oldalán, Szeged-Szőregen ugyanezekben a percekben két különböző helyre kidobott kölyökkutyához kérték az állatvédő egyesület állatmentőinek segítségét. Sajnos majdnem minden napunk így vagy még durvább állatmentési munkálatokkal telik, ami néha nagyon elkeserítő. Sokan nem tudják, hogy a házillatok elhagyása, kitétele akár börtönnel is sújtható bűncselekmény, ami nem mentesíti az elkövetőket az esetleges büntetésektől..

  • Hónapokig élt kilenc söréttel a fejében Cirmi

    Hónapokig élt kilenc söréttel a fejében CirmiCsodával határos módon maradt életben Cirmi, miután egy ismeretlen kilencszer, közvetlen közelről fejbe lőtte. A kóbor cicát befogadói vitték el állatorvoshoz. Többórás műtéttel mentették meg a macska életét. Gennyedző, sebes fejjel vitték gazdái az állatorvoshoz Cirmit, a befogadott taszári kóbor cicát. Az állat rossz állapotban volt. A röntgenfelvételek láttán nem csak a gazdik, az orvosok is elborzadtak. Egyben és darabokban vették ki a golyókat. Érzékeny és nehezen feltárható helyen voltak a sörétek.

  • Hajtóvadászat indult a férfi után, aki a Grand Canyonba rúgta a mókust

    Hajtóvadászat indult a férfi után, aki a Grand Canyonba rúgta a mókust Négymillió forintnak megfelelő nyomravezetői díjat tűzött ki egy nemzetközi állatvédő szervezet annak a turistának az ügyében, aki előbb magához édesgetett, majd az irdatlan mélységbe taszított egy mókust az amerikai Grand Canyon peremén. A brutális cselekményről készült videó bejárta a világhálót és felháborította az embereket, a nemzeti park igazgatósága vizsgálatot indított, a PETA állatvédő szervezet pedig pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki segít „megtalálni, letartóztatni és felelősségre vonni” a tettest, egy „szívtelen gazembert”, feltehetően egy francia turistát.

  • Állatmentő autó, állatvédő adomány

    Állatmentő autó, állatvédő adományAz Orpheus Állatvédő Egyesület működőképes (karbantartást - állagmegóvást igénylő), az egyesület által nem használt gépjárműje civil állatmentő részére ingyenesen adta át. A gépkocsihoz chipolvasó, sárga sziréna is járt, amit a támogatott a járművel együtt tulajdonba kapott meg. A gépjárműre több, mint 100 civil - magán állatvédő jelentkezett és több tucat egyesület - alapítvány. A legideálisabb jelölt Róbert volt a kocsira, aki főállásban is állatmentő, civilben - szabadidejében is állatokkal foglalkozik.

  • Szemeteszsákba csomagolták és egy kartondobozba dobták ki a héthónapos kutyát

    Szemeteszsákba csomagolták és egy kartondobozba dobták ki a héthónapos kutyátA 28 éves Michelle Brown egy játszótér melletti területen talált a csontsovány állatra Hampshire-ben. A héthónapos Narlát valaki egy fekete szemeteszsákba csomagolta, egy kartondobozba tette, és magára hagyta. Szegény párának minden lélegzetvételért meg kellett küzdenie, ráadásul olyan éhes volt, hogy a kartondobozt ette. Sajnos, az állatorvosok emberfeletti küzdelme ellenére sem sikerült megmenteni a kutyát, el kellett altatni. A benne lévő chip alapján megtalálták a tulajdonosát. Több sebből vérző történettel védekezett: azt hitte, a kutya meghalt, és eltemette a kertben.

  • Kiscicák a kukából

    Kiscicák a kukából9 darab, kb 1 hetes kiscicát találtak a Békéscsabai Állatvédők. A helyiek által lencsésinek ismert területen dobta valaki a földre. A megtalálók berakták a piciket egy cipős dobozba és mondták, hogy az oszlop mellett lesznek. Mire odaértek az állatvédők, egy eszetlen addigra beledobta a cicákkal teli dobozt egy kukába. A magatehetetlen kismacskák vizesek, kihűltek, éhesek voltak. Az állatvédők gyors beavatkozása révén megtörtént a fürdetés, etetés. Az életképesség fenntartásához azonban szoptatós anyacica (aki befogadná az anyátlan kiscicákat) lenne szükséges.

  • Kínok közepette pusztultak el a kutyák a csigaméregtől

    Kínok közepette pusztultak el a kutyák a csigaméregtőlEgy rokonok nélküli, idős, ott élő néni tisztázatlan körülmények között szerzett sérülések végett kórházba került. Az udvarában tartott kutyákat az egyik szomszéd etette, majd megmagyarázhatatlan módon csigaméreg szóródott szét az udvaron. A méregtől a zárt területen élő szerencsétlen kutyák kínok kínjai közepette elpusztultak. Az Orpheus Állatvédő Egyesület becslése szerint évente több száz esetben történik hasonlóan durva állatmérgezés, melyeket rendszerint állatellenes rosszakarók alattomos módon (nyomok és bizonyítékok hátrahagyása nélkül, hátba támadással) követnek el.

  • Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetése

    Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetéseSokan szembekerülünk a kihívással, hogy mama nélkül marad újszülött állatokat maguk etessék. Ebben próbál az Orpheus Állatvédő Egyesület segítséget adni. Ha újszülött kutyusok, cicák, sünik, őzike, vagy egyéb állatkölyök anya nélkül marad, nekünk kell átvennünk a pótmama szerepét a gondoskodásban. Az első pár hét a kritikus, ilyenkor még nagyon érzékenyek a cseppnyi kicsik. Tiszta, meleg helyet alakítsunk ki nekik, és napi 24 órában őrködjünk felettük - persze ehhez kérhetünk segítséget családtagjainktól is.

· INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása