rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület

  • Share on Tumblr

    Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális EgyesületAz Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az Állat és Ember Egyesület, régi állatvédők részvételével jött létre, 2007-ben. Állatvédelmi munkánkat család és munka mellett végezzük, szabadidőnket és anyagi lehetőségeinket rá szánva. Tagságunk zöme Budapest XV. kerületére koncentrálódik. Ennek megfelelően indulásunkkor célunk elsősorban az volt, hogy itt, és vonzáskörzetünkben, a IV., XVI. kerületben, Fóton, Mogyoródon és Dunakeszin segítsünk a bajba jutott állatokon.

    Fejlődésünknek köszönhetően működésünk második évétől ez az egész országból - Budaörsről, Vácról, Jászberényből, Ózdról, Hajdúszoboszlóról, Nyíregyházáról, és egyéb településekről - történő mentésre bővült: a rendelkezésünkre álló helyek függvényében feladatunkkal tűztük ki a halmozottan sérült - különösen: súlyos szembetegségekben szenvedő, illetve szem-, és látássérült - kutyák, illetve viselkedészavaros, illetve a legnagyobb bajban lévő, különböző S.O.S. fórumokra feltett, záros időn - legtöbb esetben napokon, órákon - belül lealtatásra kijelölt állatok mentését.

    Telepünk, menhelyünk nincs, nem is tervezünk ilyet létrehozni: ideiglenes befogadói rendszerben illetve panziót igénybe véve dolgozunk. A gondozásunkba vett állatokat minden esetben két hétig karanténozzuk, s ha ez alatt betegséget nem tapasztalunk náluk, állatorvosi felmérés, és legtöbb esetben: azonnali ivartalanítás után lehetőség szerint befogadó családhoz költöznek, testi-lelki rehabilitációjuk ott történik. Ez a rehabilitációt és az örökbefogadáskor új családjukba történő beilleszkedésüket sokkal zökkenőmentesebbé teszi: az új gazdi jól szocializált, jól ápolt, egészséges új családtagot kap.

    Mostanra telephely, és minden külső támogatás nélkül, kizárólag saját erőnkből egyidejűleg 60-70 fős állományról gondoskodunk. A korábban általunk gondozott állatok örökbefogadóival folyamatos kapcsolatban, baráti viszonyban vagyunk, kölcsönösen segítjük egymást, igen sokan közülük támogatnak bennünket, de többen tagként, befogadóként is csatlakoztak hozzánk.

    Az állatmentésen túl nagyon sok közös programot csinálunk, és képzőművészeti szekciónk is várja a gyertyaöntéssel, üvegfestéssel a jövőben pedig: selyemfestéssel foglalkozni kívánókat: adományozóinknak saját készítési dísztárgyainkkal mondunk köszönetet.

    Nagyon fontos helyet foglal el munkánkon belül a Kutyakötelesség Klub, ami a Pestújhelyi Közösségi Háznak köszönhetően 2011 novembere óta működik. Gyermek klubnak indult, ám a felnőttek is olyan örömmel vesznek benne részt, hogy családi klub lett belőle: alapgondolata a felelős állattartásra nevelés, az egyes fajok, szükségleteik megismertetése, hogy így a gazdik az otthon tartott állatokat azok valós igényei szerint tartsák.

    Az életszínvonal romlásával egyre inkább úgy érezzük: az emberekért is tennünk kell, ezért folyamatosan gyűjtünk - és adunk át - rászorulókat tömörítő különböző szervezetek részére ruha, könyv, háztartási eszköz, tanszer-adományokat és tartunk közös programokat velük.

    Az egyesület nagyon sok örömet adott nekünk: csodálatos érzés megtapasztalni, mikor egy megalázott, testileg- lelkileg tönkretett kis lény a kezünk munkájának és a szeretetünknek köszönhetően visszakapja a hitét, bizalmát, az örömet az életben, megerősödik, elkezd rosszalkodni, kóstolgatja, amit addig sohasem érezhetett, majd rátalál az az EMBER, akivel egymásra néznek, és tudják: ők többet sohasem válnak el. Ehhez az örömhöz csak az fogható, mikor az, aki addig csak rúgást kapott, akit addig csak elárultak, bizalommal hozzád bújik.

    Webcím: www.allatesember.hu

    Az Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület részére az adó 1 százalékosos felajánláshoz az adószám: 18195376-2-42


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vadmadárkórház

    VadmadárkórházA Vadmadárkórház bemutatkozása: A székesfehérvári Vadmadárkórház története mintegy 10 évre nyúlik vissza. Az állatszerető emberek sérült, beteg, az út szélén talált madarakat hoztak a székesfehérvári Állatkórházba, segítséget kérve az ott dolgozóktól. Abban az időben az állatkórházban praktizáló állatorvosként lelkesen láttam neki az új feladatnak, így jött létre a Vadmadárkórház, melynek egyértelmű célja a madármentés lett. Az állatkórház azonban - üzleti vállalkozásként - fizetőképes tulajdonos hiányában nem tudott mit kezdeni az íly módon jelentkező új igénnyel.

  • Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány

    Füzesabonyi Állatvédő AlapítványA Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány bemutatkozása: Menhelyet nem üzemeltetünk, a mindennapi feladatokat 2 ember látja el, szabad időből, fizetett, 8 órás munkájuk mellett! A kóbor állatokat ideiglenes befogadóknál helyezzük el, végleges otthont keresünk nekik, orvosi ellátást biztosítunk számukra sürgős esetekben. Ez azt jelenti, hogy lényegében az önkormányzat munkáját végezzük el, ill. egészítjük ki, amikor autó által elgázolt és megsérült kóbor és nem kóbor kutyákat szállítunk be Egerbe, az állatkórházba.

  • Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület

    Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális EgyesületAz Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az egyesület, régi állatvédők részvételével jött létre, 2007-ben. Állatvédelmi munkánkat család és munka mellett végezzük, szabadidőnket és anyagi lehetőségeinket rá szánva, azaz NEM munkaviszonyban, és NEM díjazás ellenében. Tagságunk zöme Budapest XV. kerületére koncentrálódik. Ennek megfelelően indulásunkkor célunk elsősorban az volt, hogy itt, és vonzáskörzetünkben, a IV., XVI. kerületben, Fóton, Mogyoródon és Dunakeszin segítsünk a bajba jutott állatokon.

  • Domus Optima Állatmentő és Állatvédő Közhasznú Egyesület

    Domus Optima Állatmentő és Állatvédő Közhasznú EgyesületA Domus Optima Állatmentő és Állatvédő Közhasznú Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk alapvető célja az állatvédelmi- és környezetvédelmi törvény betartása és betartatása. A mentett állatok gyógyítása, ivartalanítás után új, felelős, arra méltó gazdához való juttatása. Menhelyünk nem gyepmesteri telep, hanem az állatoknak biztonságos, egészséges, méltóságuk megőrzését biztosító átmeneti otthona. Elveinkkel szigorúan ellentétes az állatok elaltatása, kivéve, ha állapotuk olyan visszafordíthatatlan, amelyben a gyógyulásra nincs remény, és ezzel az állat szenvedéseit rövidítjük, illetve előzzük meg.

  • Kutyamentő Angyalok Egyesület

    Kutyamentő Angyalok EgyesületA Kutyamentő Angyalok Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk küldetésének tekinti az állatok tiszteletének népszerűsítését, hogy az állatokat ne csak haszontárgyként tartsák számon, hanem érezni, örülni képes élőlényként bánjanak velük. Ezen kívül, felvesszük a harcot a rossz bánásmódok ellen, különös tekintettel az állatkínzásokra.Megteszünk mindent, hogy a tudomásunkra jutott esetek ne maradjanak büntetlenül! Célkitűzéseink: Szeretnénk az emberek szemét felnyitni, hogy miért fontos az ivartalanítás. A megfelelő állattartási kultúrát elérni hazánkban.

  • Cerberos Állatvédő Egyesület

    Cerberos Állatvédő EgyesületA Cerberos Állatvédő Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk, a Cerberos Állatvédő Egyesület 2008. szeptember 6-án alakult meg. Közhasznú tevékenységet folytat, mint ilyen, teljességgel nonprofit, működését adományokból, felajánlásokból szeretné biztosítani. Egyesületünk lehetőséget szeretne teremteni az - állatvédő szervezetek, - egyéni állatvédők, - önkéntesek és - állatbarátok - találkozására, információ- és tapasztalatcseréjére, hogy végre közös hangot találjunk, és együtt, egységesen tudjunk

  • Északbalatoni Ebmentő Egyesület

    Északbalatoni Ebmentő EgyesületAz Északbalatoni Ebmentő Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület elsődleges célja, hogy az utcára kitett, vagy bántalmazott és sérült állatokat megmentse és segítse. Azonnali állatorvosi ellátásban részesítse, befogadja és gondoskodjon az ellátásukról. További célja, hogy önkéntesek és állatvédő szervezetek segítségével megfelelő otthont, és felelős gazdát találjon számukra. Növelje az örökbefogadás esélyét. Tanácsadással és információkkal segítse a szakszerű és tudatos kutyatartást és nevelést. Az állatot, mint barátot kezeljék és tiszteljék.

  • Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület

    Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális EgyesületAz Állat és Ember Állat- és Természetvédő, Szabadidő és Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az Állat és Ember Egyesület, régi állatvédők részvételével jött létre, 2007-ben. Állatvédelmi munkánkat család és munka mellett végezzük, szabadidőnket és anyagi lehetőségeinket rá szánva. Tagságunk zöme Budapest XV. kerületére koncentrálódik. Ennek megfelelően indulásunkkor célunk elsősorban az volt, hogy itt, és vonzáskörzetünkben, a IV., XVI. kerületben, Fóton, Mogyoródon és Dunakeszin segítsünk a bajba jutott állatokon.

  • Konrad Lorenz Természetvédő és Állatvédő Egyesület

    Konrad Lorenz Természetvédő és Állatvédő EgyesületA Konrad Lorenz Természetvédő és Állatvédő Egyesület bemutatkozása: 1999 nyarán Hódmezővásárhelyen néhányan elhatároztuk, hogy az állatok védelmére szervezetet hozunk létre. Az Egyesületet Konrad Lorenz osztrák állatviselkedés-kutatóról neveztük el. Így alakult meg a Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület. Sem tapasztalatunk, sem pénzünk nem volt elképzeléseink megvalósításához, de kitartó, sokszor embert próbáló munkával haladtunk lépésről lépésre. Ma már elmondhatjuk, hogy városunk egyik legismertebb civil szervezete vagyunk.

  • Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület

    Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő EgyesületA Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület bemutatkozása: A Célunk, hogy az elkóborolt állatok visszakerüljenek az eredeti gazdijukhoz, (amennyiben ez nem valósul meg) és 14 napon belül nem jelentkeznek értük új szerető otthon keresünk nekik. Továbbá az elhagyott/kidobott állatok segítségére is sietünk, szeretnék ha ők is minél hamarabb új,kedves és boldog kutyusok lehessenek,egy olyan környezetben ahol szeretik és tisztelik őket egy életen át. Mi azon dolgozunk, hogy nekik új életük lehessen, számodra, pedig megtaláljuk a nagyszerű társat.

  • Soproni Állat- és Természetvédők Egyesülete

    Soproni Állat- és Természetvédők EgyesületeA Soproni Állat- és Természetvédők Egyesületének bemutatkozása: A S. Á. T. E. céljai elérése érdekében a következő tevékenységet folytatja: Tudományos tevékenység, kutatás segítése; nevelés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés elősegítése; kulturális tevékenység folytatása; környezetvédelem terén, a környezeti ismeretek terjesztése és fejlesztése; az épített környezet védelmének elősegítése a katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés elősegítése. Állat-, természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos tájékozódás.

  • Siófoki Állatvédő Alapítvány

    Siófoki Állatvédő AlapítványA Siófoki Állatvédő Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk azért jött létre,hogy segítsen az elkóborolt, elhagyott állatokon, biztosítsa élelmezésüket, egészségügyi ellátásukat, megfelelő elhelyezésüket. Alapítványunk vállalta a gyepmesteri teendők ellátását is. Ennek köszönhetően nincs elhullott állati tetem és kóbor állat az utcáinkon, a befogott kutyákra, pedig nem vár altatás. Jó kapcsolatunk van az Enying-Balatonbozsokon működő gyepmesteri teleppel, ahonnan lehetőségeink szerint igyekszünk kutyát menteni az altatás alól.

  • Cicamentés

    CicamentésAz utcáról megmentett kutyák éc cicák nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adó 1% felajánlással az állatok mentését segítik. Angyalaink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes. A kutyák megmentésén felül nagyon sokszor találunk magára hagyott, utcára kidobott, sanyargatott, kínzott cicákat is, melyeket gyógyítva, szeretetteljes célokkal adunk macskabarátok részére örökbe. Kérjük támogassa a cicamentő tevékenységet!

  • Junior Kisállat Rezervátum Alapítvány

    Junior Kisállat Rezervátum AlapítványA Junior Kisállat Rezervátum Alapítvány bemutatkozása: A Junior Kisállat Rezervátum 2003. április 12-én lett jogerős közhasznú alapítvány. A telephelye Szolnokon van, de az ország szinte minden részéről fogad be és keres jó gazdit a szerencsétlen sorsú állatoknak. Elsősorban a kidobott, vagy halálraítélt cicáknak ad otthont, de igyekszik segíteni és helyet találni az árva kutyáknak is. Szigorúan fellép az állatkínzók ellen, még a hatóságokkal is igyekszik betartatni az állatok tartásával kapcsolatos törvényeket. Előfordult már, hogy sikeresen.

  • Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesület

    Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport EgyesületA Futrinka utca Kutyavédő és Kutyás Szabadidősport Egyesület bemutatkozása: Az Egyesület három fajtamentő csoporttal – magyar vizsla, német dog, tacskó – rendelkezik, illetve egy esélytelen, hátrányos helyzetű keverék és fajtatiszta kutyákon segítő ún. alap tevékenységi csoporttal rendelkezik. Évente összesen kb. 450 kutyának adunk új esélyt. A Futrinka Egyesület nem rendelkezik saját telephellyel, kutyáink egy része egy bérelt kennelsoron kerül elhelyezésre, illetve ideiglenes befogadóknál is vannak védenceink.

  • Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány

    Hortobágyi Madárpark – Madárkórház AlapítványA Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány bemutatkozása: 1999. szeptember 23-án került bejegyzésre, 1279 számon. Közhasznú, természetvédelmi tevékenységének célja első sorban védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után a szabad természetbe való visszahelyezése. Az alapítvány célja továbbá e tevékenységekkel kapcsolatos tudományos kutatás végzése, a tevékenység bemutatása és oktatása, a feladatok ellátására intézmény, elsősorban madárkórház létrehozása és üzemeltetése.

  • Pro Canibus Alapítvány

    Pro Canibus AlapítványA Pro Canibus Alapítvány bemutatkozása: A Pro Canibus alapítvány 2000 decemberében jött létre, tevékenységét az elhagyott, beteg vagy balesetet szenvedett állatok szenvedéseinek enyhítése érdekében fejti ki. A lakosság egy részénél az életkörülmények romlása azt eredményezi, hogy állataikról nem képesek megfelelő módon gondoskodni, gyakran - eléggé el nem ítélhető módon- lakhelyüktől távol sorsukra hagyják őket. Ezek a legyengült, éhező állatok fokozottan ki vannak téve a különböző fertőző betegségeknek, illetve sokan esnek áldozatul a gépkocsiforgalomnak.

  • Ebangyal: állatmentés - gazdikereső

    Ebangyal: állatmentés - gazdikeresőAz Orpheus Állatvédő Egyesület 1999 óta évente többszáz (utcára kidobott, sanyargatott, bajban lévő, gazdátlan) állat megmentésében vesz részt. Az állatvédő - állatmentő feladatok mellett a gyerekek oktatása, a lakosság informálása is fontos egyesületi feladat. Az utcáról megmentett kutyák és cicák nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adó 1% felajánlással az állatok mentését segítik. Angyalaink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes.

  • Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány

    Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú AlapítványA Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Befogad-Lak Állat és Természetvédő Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: A Befogad-Lak Alapítvány 2008.03.21-én alakult Salgótarjánban. Az Alapítvány elsődleges célja az állatvédelem, az ivartalanítás fontosságának hangsúlyozása, megelőzve ezzel a nem kívánt szaporulatot, melyek nem egy esetben városunk utcáira, közterületeire kerülnek. Célunk továbbá a kóbor ebek állatorvoshoz, esetenként ideiglenes befogadóhoz, majd végleges gazdihoz juttatása.

  • Szentgotthárdi Kutyamenhely

    Szentgotthárdi KutyamenhelyA Szentgotthárdi Kutyamenhely bemutatkozása: 1995-ben kezdett összeállni egy többé-kevésbé állandó, összetartó társaság kutyatulajdonosokból, akik közt többször szóba került egy érdekvédelmi szervezet alapítása. A programban elsősorban tanácsadás, képzési, tartási problémák megbeszélése, közös hobbi-programok szervezése, valamint rendezvények terve szerepelt. A megfelelő jogalany felkutatása, az alapszabály megfogalmazása után 1998. április 28-án 14 taggal megalakult a művelődési házban a Kutyabarátok Egyesülete.