rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Egy 15 éves fiú okozta a tüzet, amiben 53 kutya égett el elevenen

  • Egy 15 éves fiú okozta a tüzet, amiben 53 kutya égett el elevenenLetartóztattak egy 15 éves gyújtogatót Manchesterben. A fiú egy kutyamenhelyet borított lángba, ami 53 eb halálát okozta. A lángok megfékezésében és az állatok kimentésében mintegy 30 tűzoltó vett részt, de 53 kutyát nem sikerült időben kivinni a kennelekből, az állatok elevenen elégtek. A bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves fiút gyanúsítanak, akit a rendőrség már őrizetbe is vett; ellene szándékos gyújtogatás vádjával indult eljárás. A feltételezett elkövetőre lakossági bejelentés nyomán találtak rá, őt látta egy szemtanú nem sokkal a tűzeset előtt az épület környékén garázdálkodni.

    A rendőrség korábban arra kérte a lakosokat, hogy ne kezdjenek magánakcióba, bízzák a hatóságokra a gyújtogató felkutatását. A figyelmeztetésre azért volt szükség, mert a bűncselekmény hatalmas indulatokat keltett a helyi közösségben, nagyjából 200 környékbeli órákon át segítette a tűzoltók munkáját, és lincshangulat alakult ki, amikor kiderült, hogy egy tizenéves fiút keres a rendőrség.

    Az épület nagy része teljesen használhatatlanná vált, 150 állatot ezért egy Warrington melletti menhelyre szállították át, ahová folyamatosan érkeznek az adományok, hogy el tudják látni a kutyákat. Segélyszervezetek és magánszemélyek tonnaszám hordják még most is az állateledelt (a boltokban a polcok teljesen kiürültek), a takarókat és egyéb hasznos felszereléseket.


    A tüzet egyébként a kétségbeesett ugatásra felfigyelő szomszédok észlelték, ők értesítették a tűzoltókat, és mire a hivatásosok kiértek, két állatbarát már meg is kezdte a mentést. A két helyi férfi átugrott a kerítésen, berohant a kennelekhez és berugdosták az ajtókat, hogy a kutyák ki tudjanak szaladni. A helyi tűzoltóparancsnok példátlannak és megrendítőnek nevezte ezt az áldozatkészséget és bátorságot, de hangsúlyozta: nagyon kockázatos dolog a civileket ilyen esetben az épületbe bemenni, mert a tűz mellett a halálra rémült állatok is veszélyt jelentenek az emberre nézve.

    A tűzoltók igyekeztek távol tartani a tömeget az épülettől, ugyanis valóságos élőlánc alakult ki az oltási terület körül rövid idő leforgása alatt. Sokan kocsival várakoztak, hogy segíthessenek elszállítani a kimentett kutyákat, illetve átmeneti szállást ajánlottak fel saját otthonukban. Nagy-Britannia legnagyobb kutyaotthonát 1893-ben alapították, és évente mintegy 7000 állatot láttak el, illetve biztosítottak számukra átmeneti szállást. A kennelekben egyszerre 400 eb fért el, ezek harmada most teljesen megsemmisült a tűzben, de a helyreállításra 24 óra leforgása alatt máris 870 ezer fontnyi adomány gyűlt össze.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetése

    Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetéseSokan szembekerülünk a kihívással, hogy mama nélkül marad újszülött állatokat maguk etessék. Ebben próbál az Orpheus Állatvédő Egyesület segítséget adni. Ha újszülött kutyusok, cicák, sünik, őzike, vagy egyéb állatkölyök anya nélkül marad, nekünk kell átvennünk a pótmama szerepét a gondoskodásban. Az első pár hét a kritikus, ilyenkor még nagyon érzékenyek a cseppnyi kicsik. Tiszta, meleg helyet alakítsunk ki nekik, és napi 24 órában őrködjünk felettük - persze ehhez kérhetünk segítséget családtagjainktól is.

  • Durva kutyamészárlás Somlón

    Durva kutyamészárlás SomlónSok mindent láttunk már, de ez minden brutalitáson túl tesz. Nehéz lesz a látványt elfelejteni – mondták portálunknak Antal Laura ajkai gyepmester és dr. Színesi András állatorvos, miközben a doktor a szenvedő kiskutyának beadta a megváltó injekciót. A kis keveréket szemtanúk szerint egy kék furgonból dobták ki egy másik kutyával együtt, napokkal ezelőtt Somlójenőn. Az egyik eb derekára valamilyen ruganyos madzagot kötöttek, amit olyan erővel húzhattak, hogy az gyakorlatilag kettévágta a kutya testét, sebeiben nyüvek lakmároztak, széttört, szétzúzott bordái között szabad szemmel látható volt apró dobogó szíve.

  • Sikeresen kimentésre került a vízaknába esett ló

    Sikeresen kimentésre került a vízaknába esett lóVízóra aknába zuhant egy ló csütörtök kora délutáni órákban, Tápiószentmártonban, a Kiss József utcában – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az oldalán. Az aknába zuhant ló nem sérült meg, de a kiemeléséhez szükség volt az állat elkábításához, ezért a helyi állatorvos nyugtató injekciója után lehetett megkezdeni az aknából való kiemelését. A nagykátai hivatásos tűzoltók a ceglédi műszaki mentőszer segítségével kiemelték a bajbajutott állatot, majd átadták azt a tulajdonosának. Számos esetben találkoztunk bajban lévő lovakkal, nem mindíg ilyen sikeres a végkifejlet.

  • Buszmegállóban, bőröndbe zárva hagyták a kutyát

    Buszmegállóban, bőröndbe zárva hagyták a kutyátBűncselekmény lett a kutya bőröndbe zárása. A szegedi rendőrség állatkínzás miatt vádemelést javasol egy 39 éves anyával és 15 éves lányával szemben. A két pécsi nő április 15-én Szegedre utazott, ahol vásároltak két kistestű kutyát. Az egyik állatot azonban ismeretlen okokból nem tudták hazavinni, ezért egy bőröndbe zárták, majd enni- és innivaló nélkül a helyi busz állomáson hagyták. A szegedi nyomozók rövid időn belül anya és lánya nyomára akadtak, és eljárást indítottak ellenük. Tettük, az állat otthagyása bűncselekmény., amiért börtönt is kaphatnak!

  • Kutyaviadalosokra került lakat

    Kutyaviadalosokra került lakatA Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2018. július 22-én 7 óra 25 perckor ütöttek rajta egy mohácsi vágóhídon tartott tiltott állatviadal résztvevőin. A helyszínen négy férfit fogtak el, majd a Mohácsi Rendőrkapitányság rendőrei a helyszínről további hat férfit és egy nőt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A viadalon résztvevő kutyáknak több sérülése is volt, azokat a helyszínre érkező állatorvos látta el, majd intézkedtek a két eb biztonságos elhelyezésére. Az állatok védelmébe kelő rendőrség felszámolta az állatviadalt szervező csoportot.

  • Zsákba kötve, a szakadó esőben hagyták az út szélén a kutyát

    Zsákba kötve, a szakadó esőben hagyták az út szélén a kutyátValaki egy szerencsétlen kutyát zsákba kötött és egyszerűen az út mellett hagyta. A kutyusnak még éppen volt annyi ereje, hogy kirágja magát a zsákból, de tovább menni már nem tudott a teljesen legyengült állat. Szerencséjére éppen arra járt egy biciklis, aki értesítette a Kondorosi Állatvédő Egyesületet. Nem tudni, hogy a kutyus vajon mióta lehetett a hideg esős időben a zsákban. A csontsovány, teljesen legyengült kutyusnak nem sokon múlt az élete, az állatvédők mire kiértek, szinte teljesen ki volt hűlve az eb.

  • Ágakkal és kavicsokkal volt tele a borzalmas állapotban lévő kutyus gyomra

    Ágakkal és kavicsokkal volt tele a borzalmas állapotban lévő kutyus gyomraA kutyát, amely New Orleans utcáin kóborolt, súlyosan lepusztult, elhanyagolt állapotban találták meg az állatvédők az utcán. Az állatmentő központ igazgatóhelyettese tudta, ha nem lépnek azonnal, akkor nagy valószínűséggel rövid időn belül elpusztul az állat. Alex, a ”befogott”, de sokkal inkább befogadott és megmentett állat nagyon közel volt már a halálhoz. A röntgenfelvétel, amelyet súlyos állapota miatt készítettek, feltárta, hogy a kutya gyomra kavics és ágakkal van tele. Nagy valószínűséggel a szerencsétlen kutya kínjában falta fel ezeket a dolgokat.

  • Mosógépbe rakta a kutyát a brutális állatkínzó

    Mosógépbe rakta a kutyát a brutális állatkínzóMegdöbbentő kutyagyilkosság képei kerültek napvilágra. A rendőrség már vizsgálja az esetet. Egy honkongi fiatal szerint úgy lehet legkönnyebben megmosni a szerencsétlen állatot, ha beleteszi a mosógépbe. És még képeket is posztolt róla. "Szupergyors módszer arra, hogy megfürdesd a kutyádat" - írta a képek alá a Lo néven futó fiatal. Az egyik kommentelő aztán rákérdezett, hogy a kutyát megölte-e, amire az állatkínzó igennel felelt, majd hozzátette: "Akarod látni?" És kirakott még egy képet. A nyomozás megindult ismeretlen tettes ellen.

  • Elütötték, sérülten otthagyták, csatornában pusztult el

    Elütötték, sérülten otthagyták, csatornában pusztult elA kistestű, keverék, rossz bőrben lévő kutyusra egy csatornában lelt rá az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere. Feltehetően gépjármű üthette el, mert a külső sérülésekből erre lehetett következtetni. A kutya egyik első lába hiányzott, az sem kizárt, hogy sérülten más kutyák marcangolták. A kutya chipes, de nem lehet a gazdát beazonosítani... Az élettel össze nem egyeztethető sérülések miatt a kutyus elpusztult. Azért ilyenkor jó lenne megtalálni a korábbi tartóját és megmutatni neki a kutyát, ami nagyon szívszorító és fájdalmas...

  • A világjárvány sok ezer kísérleti állat életét is követeli - leölik őket, mert leálltak a kutatások

    A világjárvány sok ezer kísérleti állat életét is követeli - leölik őket, mert leálltak a kutatásokNem, nem azokról az állatokról van szó, melyeket a koronavírus elleni vakcina vagy a hatékony terápia kifejlesztését célzó kutatásokban használnak, és így haláluk az emberiség jövőjét szolgálja. Ezek mellett rengeteg olyan laborállatot - főként egereket, de más rágcsálókat is - részesítenek eutanáziában a világ legtöbb egyetemén és kutatóintézetében, amelyek ellátása a teljes leállás miatt egyszerűen nem megoldható. Az embernek, mint csúcsragadozónak mindehhez, a mindenki feletti gondolkodáshoz - cselekvéshez joga van? Állatvédők, állatbarátok, kísérlet pártiak ki - ki máshogy gondolják.

  • Süni gyújtogatásért 3 évet kapott

    Süni gyújtogatásért 3 évet kapott2016. júliusában Budapest XIII. kerületbebn élve felgyújtottak egy sünt. Az összeégett tüskéjű, de még élő sünt állatszerető emberek találták meg és vitték orvoshoz. Sajnos minden igyekezet ellenére az állat életét nem sikerült megmenteni. Az Állatmentő Sereg feljelentése alapján Magyarországon hatályos törvények szerinti kiszabható legsúlyosabb! A bíró különös szenvedést okozó állatkínzás bűntette miatt 3 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt! Az ítélet sajnos még nem jogerős. Állatkínzás kapcsán egyre több bíró ad az adott bűncselekményhez képest reálisabb, azaz súlyosabb büntetést.

  • Karácsonyi halrémálom – hipermarket halmustra

    Karácsonyi halrémálom – hipermarket halmustraSok helyen durván bánnak a gazdasági állatként tartott és feldolgozási céllal forgalmazott halakkal. A magyar ember karácsonykor sokkal több halat eszik, mint az év többi szakaszában. A megnövekedett keresletet a boltok próbálják szakszerűen kielégíteni, gyakran ez a halak rovására csak félig sikerül. Az idei évtől friss halat csak kábítás után zacskózhat a boltos, így a halak kevésbé szenvednek. Az Orpheus Állatvédő Egyesület által végzett halmustra idén sokkal kevesebb problémát talált. A jó minőségű halétel alapja lenne az egészséges körülmények között táplált és kihalászott élő hal.

  • Kidobták a bolt elé szegény kiskutyákat

    Kidobták a bolt elé szegény kiskutyákatÚjszegeden, a SPAR élelmiszerbolt ajtaja mellé dobált ki egy ismeretlen elkövető két önálló életre képtelen kiskutyát. A lelketlen állatkínzó által elkövetett cselekmény kimeríti az állatkínzást, mint bűncselekményt. A boltból ki - be járó emberek legtöbbje elkerülte a sírdogáló kis jószágok dobozát. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere a kutyákat biztonságba helyezte. Felfoghatatlan, hogy a felelőtlen állattartók hogy és miként képzelik el ezt az egész eljárást, hogy egyszerűen utcára dobálják az állataik szaporulatait...

  • Elítéljük a zoofíliát - egyre többen élik ki szexuális vágyaikat állatokkal

    Elítéljük a zoofíliát - egyre többen élik ki szexuális vágyaikat állatokkal Mi is az a zoofílis?! Az ember és állat közötti tényleges nemi érintkezést bestialitásnak vagy szodómiának nevezzük. A zoofília már az ókorban ismert jelenség volt. Az ókori mitológiában gyakran előforduló momentum, hogy egy állat formájában megjelenő isten elcsábítja, és megtermékenyíti az általa kiválasztott nőt. A történelem folyamán többször változott a zoofil emberek megítélése. Az állatokkal való szexuális kapcsolat először elfogadott volt, majd később a kultúrák többségében elítélték, és büntették is. Napjainkban több esetben állatkínzásért ítéltek el állatokkal közösülő embereket, míg egyes szexológusok véleménye szerint a zoofília nem betegség, hanem az átlagostól eltérő nemi vágy.

  • Állatok Világnapja október 4.: az ember kezében az állat

    Állatok Világnapja október 4.: az ember kezében az állatMagyarországon házi kedvencekből sokkal többet szaporítanak a meggondolatlan emberek, mint amennyire a felelős állattartó lakosság igényt tart. A gazdasági és élelmezési célú állatokat is sok esetben kizsákmányolja az ember. Évente több tízezer kísérleti célú állat pusztul el az emberek jólétéért. Október 4-én, az Állatok Világnapján beszélnünk kell arról, hogy a természet és a környezet élővilágát a csúcsragadozó ember legtöbbször egyoldalúan zsákmányolja ki. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa szerint a környezetünkben fellelhető állatok irányába nagyobb alázatot és tiszteletet kellene gyakorolnunk, hiszen nélkülük az emberi társadalom nem lenne olyan, amilyen.

  • Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!

    Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!Egyszerűen nem találunk szavakat erre a kegyetlenségre. Franciaországban, Párizs külkerületében egy kutyasétáltató talált rá a teljesen kiszáradt, haldokló kutyusra. A francia masztiffnak csak a feje látszott ki a földből, pusztán a véletlen műve, hogy egy járókelő észrevette. A kutya lábai össze voltak kötve a föld alatt, így esélye sem volt rá, hogy kiszabadítsa magát. A kutyáját sétáltató férfi azonnal értesítette az állatmentőket, kiérkezésükig pedig kiszabadította a halálra ítélt ebet. Azonnal egy állatklinikára szállították az állatot, aki megkapta a szükséges ellátást, így szerencsére már sokkal jobban van.

  • Ablakon kiesett cica mentése

    Ablakon kiesett cica mentéseRendszeresen kapunk segélykérést fán rekedt vagy ablakból kieső cicák megmentése érdekében. A macskák szeretnek a tömbházas lakások ablakain keresztül is hódolni vadász szeretetüknek. Van, hogy ablakba röppenő madarak után ugranak, de nem számolnak a magassággal. Sajnos a cicák nagy része szerencsétlenül esik és komoly sérüléseket szenved. Most egy ablakon (ismeretlen körülmények között) kiesett cica mentéséhez riasztották az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentőjét. A gyors és szakszerű segítség ellenére is későn érkeztünk... az orvosnál a diagnózis felállítása közben a cica kilehelte a lelkét.

  • Felgyújtották a kicsinyeit védő vadkacsát Kőbányán

    Felgyújtották a kicsinyeit védő vadkacsát KőbányánBrutális módon végeztek egy vadkacsával Budapesten. A madarat felgyújtották, súlyos égési sérüléseivel még legalább egy napot élt. Az elkövetőket keresik. Nem sokkal a nagy port kavart, agyonvert jászapáti gólya és a halálba kergetett várandós őz után újabb sokkoló esetre hívták fel állatbarátok a figyelmet. Egy csendes, takaros fővárosi tóparton ugyanis kegyetlenül kivégeztek egy vadkacsát: az állatot felgyújtották, majd halálos sebeivel magára hagyták, végül hosszú haláltusa után hunyt el. Ki az a nem normális, aki ilyet tesz?! Felháborítóak az ilyen értelmetlen állatkínzásos esetek!

  • Bukottan, törötten vitték ki a dögtelepre

    Bukottan, törötten vitték ki a dögtelepreEgy borzalmas videót kaptunk még csütörtökön este, ahol egy füzesgyarmati lovas teljesen kiborulva mutatja meg azt a dögtelepet, ahova elpusztult lovának tetemét elszállították, és embertelen módon megnyúzták, megcsonkították. Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség a Békés megyei lovas klubot vezető Szabó Erzsébet feljelentése nyomán. A fiatal nő a hétvégén, a Sarkadi Vágtán állt rajthoz és szenvedett balesetet lovával. A keddi futamban felbukott úgy, hogy az állat lába eltörött, de ő is sérüléseket szenvedett, így őt mentők szállították a gyulai kórházba, míg a ló sorsáról a helyszínen maradt, de sokkos állapotban levő édesanyjának kellett döntenie.

  • Kecskeméti kutyapokol, megrázó fotók

    Kecskeméti kutyapokol, megrázó fotókÖsszehangolt akcióra került sor a napokban két Kecskemét közeli tanyán. A hatóságok és az állatvédők összesen 64, sanyarú körülmények közt - főként kibelezett hűtőszekrényekben - tartott kutyát koboztak el és vittek normális körülmények közé. Az ebek állapotát látva a kiérkező hatósági állatorvos is elsírta magát. A kutyák elfoglalását hosszú hivatalos procedúra előzte meg, ennek végeredményeként Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Lajosmizse Önkormányzata, a Járási és Megyei NÉBIH, két városi rendőrkapitányság állatvédő szervezetekkel együttműködve számolta fel egy eljárás alá vont személy két tanyán illegálisan fenntartott szaporító telepeit.