2024.03.29. - Auguszta
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Bóbita Állatsegély Alapítvány

A Bóbita Állatsegély Alapítvány bemutatkozása: Munkánkat önkéntesként, főállás mellett végezzük, de mindig igyekszünk telefonon, e-mailben és személyesen is elérhetőek lenni, lehetőségeink szerint mindenkin segíteni. Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg az egyetlen olyan állatvédő szervezet vagyunk, akik rendelkeznek: gépjárművel, képzett állatvédőrökkel, sokéves állatmenhelyi, állatmentési, kisállatgyógyászati tapasztalattal, és a Rendőrséggel szoros együttműködésben harcolunk az állatkínzás ellen.

Menedék Állatvédő Alapítvány

Alapítványunk a mosonmagyaróvári állatvédelmi feladatok ellátására hivatott civil szervezet, melyet 1998-ban alapítottunk. Fő célunk egy saját, helyi állatmenhely létrehozása, aminek megvalósítását a források szűkössége, a komoly, rendszeres támogatás hiánya rendkívül nehézzé tesz. Ettől függetlenül rendületlenül törünk a cél felé, miközben a kóbor kisállatok ideiglenes elhelyezésére és új gazdához közvetítésére, évente ivartalanítási akciók szervezésére, a felelős állattartás népszerűsítésére, valamint a szociálisan rászoruló gazdák kedvenceinek támogatására összpontosítjuk figyelmünket. Az alapítvány folyamatos, hétvégén is hívható telefonos ügyeletet tart fenn.

Emberek Az Állatokért Alapítvány

Az Emberek Az Állatokért Alapítvány bemutatkozása: Az 1990-es évek elején néhány győri állatbarát célul tűzte ki, hogy városunkban meghonosítja az európai értelemben vett állatvédelmet, állatotthont hoz létre, és részt vesz az állatvédelem törvényi ratifikálásáért folyó mozgalomban. Az alapítvány egyrészt állatmentő, másrészt preventív tevékenységet végez. Az állatmentő tevékenysége során gondoskodik a gazdátlan, rászoruló, sérült vagy elveszett állatokon. Egészséges vagy gyógyítható állatot nem altatunk!

Soproni Állat- és Természetvédők Egyesülete

A Soproni Állat- és Természetvédők Egyesületének bemutatkozása: A S. Á. T. E. céljai elérése érdekében a következő tevékenységet folytatja: Tudományos tevékenység, kutatás segítése; nevelés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés elősegítése; kulturális tevékenység folytatása; környezetvédelem terén, a környezeti ismeretek terjesztése és fejlesztése; az épített környezet védelmének elősegítése a katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés elősegítése. Állat-, természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos tájékozódás.

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
további hírek