rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Kutyatetemek százai elföldelve

  • Kutyatetemek százai elföldelveSzáznál is több állat maradványait lehet feltételezni Hajdúsámson külterületén, gödrökben. Azt azonban nem lehet tudni, hány gödör volt és hány éve folyik a kutyák legyilkolása, eltüntetése. Rendőri nyomozásnak kellene kiderítenie az elkövető(k) személyét, s azokét is, akik tudhattak a történtekről, de nem tettek ellene. Hol vagy hogyan képződik ennyi macska -és kutyatetem? Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője szerint ha az ügy feltáróinak nem egy elvetemült - elmebeteggel van dolguk, akkor leginkább sintérek - gyepmesterek - ebrendészek lehetnek érintettek az ügyben, hiszen az ő feladatuk az utcán elhullott vagy kóborló állatok begyűjtése. Ez így egy horror.

    Előfordulhat, hogy egy durva állatkínzásos sorozat áll a háttérben, de az is, hogy a sintértelep(ek) (működésükről általánosságban itt: www.sinter.hu olvashatunk) így próbáltak meg spórolni az állatok kezelésén - ártalmatlanításán - dögkezelésén.

    Várjuk a fejleményeket!

    Fel kell kutatni, hogy ki, és milyen körülmények között, miért földelte el a szerencsétlen állatokat

    Kutyatetemek százai kerültek elő a föld alól - vajon ki állhat az állatkínzás mögött?!

    Bomladozó -és frissebb állati tetemek (kutyák, macskák) kerültek elő a földből

    „Reméltem, hogy nem lesz igaz a bejelentés” - mondta Kodolányi Endre, a Speciális Állatmentő Egység egyik alapító tagja, amint szomorúan maga elé nézve próbálta feldolgozni azoknak a kutyatetemeknek a látványát, amelyek egy mély gödörből kerültek elő. Az elsődleges szakvélemény szerint a kutyák traumás eredetű sérülésekbe halhattak bele. Fejbe verték őket.

    A beszámoló szerint a portál munkatársai a hozzájuk érkezett bejelentés után szakértőkkel érkeztek a helyszínre, ahol rengeteg tetemet, koponyát és egyéb csontokat találtak. Emiatt a rendőrséget is értesítették, akik elvégezték a helyszínelést.

    Az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársai eleinte azt gyanították, hogy a kutyákat lelőtték, ám a frissebb tetemeket megvizsgálva arra jutottak, hogy olyan erővel ütötték fejbe az állatokat, hogy azok vagy egyből elpusztultak, vagy eszméletüket vesztették, és az elföldelés után pusztultak el.

    Találtak olyan fojtóra hurkolt póráz jellegű anyagdarabot is, amely körül még ott voltak a kutya maradványai, mindez arra utalt, hogy a kutyát így fogták meg, amíg kivégezték, de zsákokba kötött, és elföldelt kölyökkutyák maradványaira is bukkantak.

    Schreiter Katalin, az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok szerint a tetemeket rejtő gödrök önkormányzati területen találhatók, ám az önkormányzat nem tudott a gödrök létezéséről. Ahogy a Hajdúsámsoni Vadásztársaság elnöke sem, pedig a társaság dögkútja alig 150 méterre található a most előkerült tetemektől.

    A Debreciner cikke szerint a legfrissebb gödörben nagyjából tíz tetemet találtak, az innen előkerülő kutyák füleiben, orrnyílásaiban, esetenként a szájukban is rengeteg vér volt. A többi gödörben talált maradványok – köztük macskák maradványai – már bomlásnak indultak, ezért azokat nem ásták ki.

    Debreciner.hu


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A lószállító jármű és a ló védelmében

    A lószállító jármű és a ló védelmébenHa lószállítót látsz, kérjük légy türelmes, és úgy kerüld ki, hogy hagyd meg a kellő távolságot előzés előtt mögötte, majd megelőzve a lószállítót vontató jármű előtt. Kérlek, ne kényszerítsd a sofőrt hirtelen fékezésre, ne vágj be elé, mert ezek a manőverek súlyosan veszélyeztetik a szállított ló testi épségét és életét!! Nekik statikailag nehéz feladat 4 pici patán egy nagy testet egyensúlyozni egy mozgó járműben!!!! Utazáskor Ők nem tudnak stabilan állni, és a hirtelen mozgás- és sebesség változásoktól kibillenhetnek az egyensúlyukból, eleshetnek, felborulhatnak. Sajnos egy - egy esetleges baleset végzetes lehet!

  • Beragasztotta a kutyája száját, hogy az ne ugasson többet

    Beragasztotta a kutyája száját, hogy az ne ugasson többet“Ez történik, ha nem fogod be” - ezzel a mondattal tette ki Facebook-oldalára a floridai nő beragasztószalagozott szájú kutyája fotóját. Természetesen a poszt azonnal hatalmas felháborodást váltott ki mindenkiben, akihez eljutott. Az eddig 350 000 megosztást megélt fotó hatására a dühödt facebookozók azonnal elárasztották hívásaikkal a floriai Dél-Daytona rendőrőrsét, akik végül a közösségi oldalon voltak kénytelenek jelezni: értesültek az esetről, megteszik a szükséges intézkedéseket - azonban kérik, többen emiatt már ne telefonáljanak.

  • Utcára kidobált kutyusok mentése

    Utcára kidobált kutyusok mentéseSzakadó esőben, Szegedről kifelé, a sándorfalvi út szélén egy ismeretlen elkövető öt önálló életre képtelen kiskutyát dobott ki. A lelketlen állatkínzó által elkövetett cselekmény kimeríti az állatkínzást, ami börtönnel is sújtható bűntett. Az eset kapcsán a rendőrséget értesítették az állatvédők. Állatbarátok a kiskutyákat dobozba tették. A kiskutyákat az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere helyezte biztonságba. Sajnálatos, hogy sokan a háziállataik felelőtlen szaporulatait utcára kidobálják, ezzel sok esetben a magukra hagyott állatok halálos ítéleteit írják alá...

  • Cicamentő: cserepek közé szorult babacicák mentése

    Cicamentő: cserepek közé szorult babacicák mentése A tavasz - korai nyár időszak a cicabumm időszaka. Sajnos nagyon sok macska kölykedzik nem várt módon udvarokba, háztetőkre, bokrok alá. Sok kiscica a rossz körülmények miatt betegen - legyengülve pusztul el. Cseréplécek közé szorult babacicák nyávogására lett figyelmes egy algyői állatbarát család, a cicákat nem tudták kiszedni, ehhez kérték az Orpheus Állatvédő Egyesület önkénteseinek segítségét. A gondos állatmentő segítségnek hála minden cica lekerült a tetőről, ahol az anyacica vissza kaphatta a piciket, a család nagy megelégedésére. A kölyök cicák a faluban gazdisodnak.

  • Éheztette a kutyáit egy székesfehérvári férfi

    Éheztette a kutyáit egy székesfehérvári férfiEgy székesfehérvári férfi nem látta el megfelelően kutyáit. A rendőrök állatkínzás miatt büntetőeljárást indítottak és most vádemelést javasolnak ellene. A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. február 4-én érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Palotai úton egy családi háznál nem megfelelő körülmények között tartanak két kutyát. A helyszínre érkező rendőrök a kutyákat lefoglalták és Fejér Megyei Állatmentők részére gondozás céljából átadták. A kutyák tulajdonosát a nyomozók állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

  • Legalább 60 kutya pusztult el az állatmenhelyen keletkezett tűzben

    Legalább 60 kutya pusztult el az állatmenhelyen keletkezett tűzbenLeégett egy állatmenhely Kiskunlacháza külterületén, mintegy hatvan kutya biztosan elpusztult az épületben. Hogy mitől csaptak fel a lángok a bankházai telephelyen lévő istállóban még nem tudják. A 300 négyzetméteres, fa födémszerkezetű téglaépület tele volt az állatok melegentartására használt száraz szalmával, takarókkal, fa kutyaházakkal, amelyek a tüzet gyorsan táplálták. A tűzben kutya- és macskaeledelek, kisgépek, szerszámok és az állatok tartásához szükséges egyéb eszközök, például takarók is megsemmisültek.

  • Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutya

    Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutyaÁllatmentésben bravúroskodtak a Csongrád megyei tűzoltók. Ezúttal egy pöttömnyi kölyök kutya életét mentették meg a szentesen. A december végi napon, délelőtt 11 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a 105-ös segélyhívóra. A telefonáló elmondta, egy kölyökkutya vízelvezető árokba esett. A kölyök önerejéből nem tudott kiszabadulni a keskeny szennyvízelvezetőből, a tűzoltók kiérkezésekor kétségbeesetten sírt. A szentesi egységek ásóval, lapátokkal kezdték meg a kiskutya kiszabadítását. Közel húsz percig tartott, míg a tűzoltók végre elérték a rémült kölyökkutyát és ki tudták emelni az árokból.

  • Villamosról lerugdosott kutya

    Villamosról lerugdosott kutyaPrivát számon hívták fel a lányt, Zoli gazdáját, hogy előkerült a kutyája. Korábban került nyilvánosságra a gazz - állatkínzó tett, hogy egy 15 év körüli fiú rúgott le Budapesten, az 1-es villamosról egy gazdája mellett álló kutyát a népligeti megállóban szerda éjszaka. Sokan aggódva osztották meg, hogy keresi gazdája az 1-es villamosról mellőle lerúgott kutyát. A lány a rugdosódó fiút tette le hasonló módon a villamosról... A jármű az eset után továbbment. A közfelháborodást kiváltó eset végződhetett volna sokkal rosszabbul is, szerencsére jó vége lett.

  • Macskanyúzókat fogtak Óbudán

    Macskanyúzókat fogtak ÓbudánÁllatvédők a 3. kerületi Szomolnok utcában egy autó alatt találtak egy alaposan megkínzott macskát. Az állatot elevenen megnyúzták, az egyik oldalán teljesen hiányzott a bőr, a térdízületét is megvágták. Megállapították, hogy emberi szándékosságról van szó, nem valamiféle szörnyű baleset történt. A gondozás ellenére a macska végül elpusztult. Szombaton a gazdája azt mondta, értetlenül áll Mucika megkínzása előtt. A rendőrök most megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható a 38 éves V. András semlyéni, és a 24 éves V. Zsolt mezőzombori lakosok.

  • 4 hónap börtönt ért a kutyakínzás

    4 hónap börtönt ért a kutyakínzás4 hónapot ért a kegyetlen kutyakínzás. Megoszlanak a vélemények az állatkínzásért kiszabott börtön kapcsán. Letöltendő börtönbüntetésre ítéle a Nyíregyházi Törvényszék szerdán a Fülöp néven ismertté vált kutya nagycserkeszi tartóit. Az élettársi kapcsolatban élő párt 4-4 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság. A pár a tárgyaláson nem vett részt, kérték a bíróságtól, távollétükben mondja ki az ítéletet, mert féltek az állatvédőktől, az esetleges atrocitásoktól. Az ügyész és a védő is 3 nap gondolkodási időt kért, így az ítélet még változhat. A tárgyalás teljes ideje alatt állatvédők békés tüntetést tartottak a törvényszék épülete előtt.

  • Magyarországról viszik a kutyákat a csempészett

    Magyarországról viszik a kutyákat a csempészettMagyar tenyésztők, állatorvosok, szervezetek is főszerepet játszanak az igénytelenül szaporított - utcáról összeszedett kutyák nemzetközi csempészetében - derül ki a Dogs Trust, a legnagyobb brit kutyamentő civil szervezet jelentéséből. A Dogs Trust hat hónapig nyomozott titokban a szigetországot elárasztó kelet-európai kölyökkutyák eredete után - adta hírül a vs.hu. Tapasztalataik alapján a tenyésztők, az állatorvosok és a szállítók egymással összedolgozva játsszák ki az Egyesült Királyságban érvényes szabályokat, amelyek szerint nem kell karanténba helyezni a kutyákat és a macskákat, ha állatútlevelükben az áll, hogy megkapták a veszettség elleni oltást, és féreghajtáson is átestek.

  • Kínában nagyüzemben tolja a kutyamaffia

    Kínában nagyüzemben tolja a kutyamaffiaBeijing, Kína - Hihetetlen mentési műveletet hajtottak végre az éjszaka leple alatt az élelmezési célból ténykedő kutyakereskedők ellen az állatvédő magánemberek és szervezetek. Több kamionnyi kutya utazott illegálisan vágásra. A kutyahús - vágásra készülő embereket őrizetbe vették. Az állatvédők számára óriási feladatot jelentett a kamiononként 300-400 kutya megmentése. Sajnos Kína több területén a kutyahús evés ősidőkre visszanyúló népszokás. Az élelmiszerben egyébként is eltérő távol keleti kultúrákban él a kutyahús evési hagyomány. Ez az alapja annak, hogy sokan a kutyákkal élelmezési célból kereskednek.

  • Egy 15 éves fiú okozta a tüzet, amiben 53 kutya égett el elevenen

    Egy 15 éves fiú okozta a tüzet, amiben 53 kutya égett el elevenenLetartóztattak egy 15 éves gyújtogatót Manchesterben. A fiú egy kutyamenhelyet borított lángba, ami 53 eb halálát okozta. A lángok megfékezésében és az állatok kimentésében mintegy 30 tűzoltó vett részt, de 53 kutyát nem sikerült időben kivinni a kennelekből, az állatok elevenen elégtek. A bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves fiút gyanúsítanak, akit a rendőrség már őrizetbe is vett; ellene szándékos gyújtogatás vádjával indult eljárás. A feltételezett elkövetőre lakossági bejelentés nyomán találtak rá, őt látta egy szemtanú nem sokkal a tűzeset előtt az épület környékén garázdálkodni.

  • Elvágta a kutya nyakát, elítélték

    Elvágta a kutya nyakát, elítéltékÁllatkínzás: kutyája nyakát vágta el, mert zavarta, hogy ugat... A Veszprém Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta: a Pápai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pápa környéki 22 éves férfit, aki megvágta kutyájának nyakát, mert zavarta az ugatása. A vád szerint az elkövető mintegy három hónapig tartotta láncra kötve az egyéves keverék kutyát. A férfi április 29-én este egy barátjával italozott otthon, amikor a kutya ugatni kezdett, mert feltekeredett a lánca. Ittas gazdája idegesen közelített az állathoz, amely ezért támadni kezdte.

  • Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézés

    Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézésTaláló módon Csáth Géza Anyagyilkosság című novellájának elolvasását és a Witman fiúk című film megtekintését írta elő az Encsi Járásbíróság annak a két tinédzser fiúnak, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt állatkínzás miatt. A Deteken történt két évvel ezelőtti eset igencsak felháborította az állatvédőket. Az elsőrendű vádlott a település alpolgármesterének fia, K. István17 éves fia és társa, H. Patrik az út menti árokban megláttak egy sérült kiskutyát aki nem tudott kijönni a mélyedésből.

  • Boxer kutya teteme a kukánál

    Boxer kutya teteme a kukánálBudapest XIII. kerületben egy konténer mellett, összekötözve találták állatbarátok a plédbe csomagolt kutyát. Az észlelők a rendőrséget és az állatvédőket hívták. A tetem 5-8 év körüli fajtatiszta, boxer, kan kutya. Chip száma: 348098100109856, ami sajnos regisztrálatlan! Azért rakjuk ki a képeket, hátha valaki felismeri! A kutyust boncolásra elszállították, mivel nem zárható ki a bűncselekmény, fontos lenne tudni, ki volt az állat gazdája. A szükséges feljelentést is megtették! Ha az ügyben bárki információval rendelkezik kérjük hívja a +36203666643 vagy a 112-es rendőrségi számot (2014-03-26)

  • Saját házuk udvarán szúrták át a kutyájukat

    Saját házuk udvarán szúrták át a kutyájukatHázuk udvarán szúrták át egy pogányi család egyik kutyáját vasárnap éjjel. Elsőre azt hitték, hogy valaki több lövést is leadott az udvaron lévő kutyákra, amelyből "az egyik éppen hasba találta" a hároméves törpespicc-keveréket, ami azonnal elpusztult. A család másik kutyáját csak horzsolták a "lövedékek". A boncoláskor derült ki, hogy nem puska okozta lövedékkel öltek, hanem még brutálisabb dolog történt: valaki átszúrta a szerencsétlen állatot. A kutya egyébként mentettként került a családhoz, el sem tudják képzelni, hogy ki követte el ezt a szörnyű állatkínzást. A rendőrség nyomoz.

  • Ezt a kutyát gyerekek verték agyon

    Ezt a kutyát gyerekek verték agyonSajnos sokan úgy nőnek fel, hogy mindennapi állatkínzások családi körben vagy a tágabb környezetükben teljesen szokványos és elfogadott dolog. Gyerekek a kiszemelt kutyát egyszerűen agyonverték. Az Orpheus Állatvédő Egyesület szakértője szerint sok családban a vágóállatok szakszerűtlen vágása vagy a feleslegessé vált házi kedvencek barbár - állatkínzó módon történő kiirtása szokványos - mindennapi cselekmény. A gyerekek által elkövetett állatkínzás bűncselekmény súlyos és szankcionálandó. Fontos lenne a felelős állattartás és a környezettudatosság oktatása. A legtöbb állatkínzás bűncselekmény soha nem derül ki.

  • Folyóba fulladt a kutya, de hogy került oda?

    Folyóba fulladt a kutya, de hogy került oda?A vizirendőrség telefonon kapta a bejelentést, miszerint egy Tisza-parton sétáló állatbarát egy uszadékba kapaszkodó kutyust lát a folyóban sodródni. A hatóság az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentőjével csónakban indult a kutyus felkutatására. Rövid idő után ráleltünk a szegény párára, de sajnos későn érkezett a mentőcsapat: a szerencsétlen belefulladt a dermesztően hideg, januári folyóvízbe. Az élettelen kutyában nem volt azonosító chip, így a gazda kilétére nagy valószínűséggel nem fog fény derülni...

  • Nyuszimentő akció - állatvédelem

    Nyuszimentő akció - állatvédelemHúsvétkor, a nagy vásárlási forgatagban sokan felelőtlenül élő állatokat vásárolnak gyermekeik számára ajándékba. Sajnos már 150 forinttól vásárolható élő kiscsibe, pár ezerért pedig dísznyúl, melyet sokan arra használnak, hogy elkápráztassák gyermekeiket. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetőjének tapasztalata az, hogy az ünnepek után legtöbbször unott teher marad. Az állati jövevényektől sokan durva módon próbálnak meg megszabadulni. Legjobb lenne, ha állatvédelmi célból megelőznénk a bajt, élő állat helyett csoki, plüssnyuszi vagy egyéb ajándék vásárlást javaslunk!