rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Idegesítették a kiskutyák, felvágta a hasukat

  • Idegesítették a kiskutyák, felvágta a hasukatA vámospércsi rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a 35 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint három kiskutya hasát felvágta és egy negyediket súlyosan megsebesített. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrs a 35 éves V. J.-vel szemben állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő 2014. május 24-én 7 óra 8 perckor telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, mert Vámospércs, Hajnal utcában lévő családi háza udvarára éjfél körül ismeretlen tettes bedobott négy kutyát, melyek közül reggelre három elpusztult.

    A rendőrség helyszíni szemléje során a rendőrök megállapították, hogy a pár hetes kiskutyák közül három azért pusztult el, mert valaki felvágta a hasukat, míg az életben maradt ebnek olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy később állatorvosnak kellett elaltatnia.

    A helyi körzeti megbízott az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében adatgyűjtést és tanúkutatást végezett, melynek eredményeként a látókörébe került egy helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. V. J.-t a körzeti megbízott gyanúsítottként hallgatta ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi Vámospércsen, több helyen is eldicsekedett tettével, mely szerint azt azért csinálta, mert idegesítették az állatok, valamint mert haragban van a bejelentővel és annak családjával.

    A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrs a férfival szemben a napokban befejezte a nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

    Vajon lesz vádemelés? Vajon megbüntetik az eszetlen állatkínzót? Ma egy kutya, holnap a szomszéd?!

    (...a cikkhez tartozó fotó illusztráció, mely egy korábbi kínzott kutyust ábrázol...)


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!

    Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!Egyszerűen nem találunk szavakat erre a kegyetlenségre. Franciaországban, Párizs külkerületében egy kutyasétáltató talált rá a teljesen kiszáradt, haldokló kutyusra. A francia masztiffnak csak a feje látszott ki a földből, pusztán a véletlen műve, hogy egy járókelő észrevette. A kutya lábai össze voltak kötve a föld alatt, így esélye sem volt rá, hogy kiszabadítsa magát. A kutyáját sétáltató férfi azonnal értesítette az állatmentőket, kiérkezésükig pedig kiszabadította a halálra ítélt ebet. Azonnal egy állatklinikára szállították az állatot, aki megkapta a szükséges ellátást, így szerencsére már sokkal jobban van.

  • Kutyacsempész akadt horogra

    Kutyacsempész akadt horograHarmincegy kölyökkutyát zsúfolt egy személyautó csomagtartójába egy olasz férfi, aki ellen állatkínzás miatt indult eljárás Zalában - közölte a rendőrség honlapján hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság. A járőrök szombat reggel, az M70-es autóút csörnyeföldei pihenőjénél ellenőrizték az olasz rendszámú személyautót, melynek csomagterében több tucat kiskutyát találtak. A kutyáknak nem volt egyedi jelölése és az olasz férfi az állategészségügyi kiskönyveket sem tudta bemutatni. Vajon kik és mennyiért adták át neki a kutyákat?! Reméljük, hogy az is kiderül! Nagyon sokan adják oda az igénytelen módon szaporított kiskutyáikat illegális személyeknek...

  • Baltával verte kutyáit fejbe

    Baltával verte kutyáit fejbeMég éltek, mikor az aknába dobta a saját kutyáit egy mohácsi férfi. Először egy baltával esett neki a két kutyának, többször is a fejüket ütötte annyira erősen, hogy beszakadt a koponyájuk. De ez sem volt elég az állatkínzónak, mivel látta, hogy az állatok még nem pusztultak el. Az ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat ellene. A szomszédok sem értik, hogy miért dühödött fel állataira a férfi, aki az állatkínzást elkövette. A bűncselekményért a lelketlen elkövetőnek felelnie kell, az állatok kínzásáért akár három évig terjedő börtönbüntetést kaphat az elkövető. Az állatvédők szigorúbb büntetést remélnek.

  • Jogerősen letöltendő börtönt kapott egy állatkínzó

    Jogerősen letöltendő börtönt kapott egy állatkínzóÁllatkínzás bűntette miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a korábban kiszabott közérdekű munka helyett a Debreceni Törvényszék szerdán azt a férfit, aki tavaly nyáron egy vasrúddal bántalmazta két kutyáját Hajdúszoboszlón. Az állatokat végül a hatósági állatorvosnak el kellett altatnia. A bírósági tényállás rögzíti: amikor a férfi tavaly június 17-én hazaért, megtudta, hogy két kutyájuk ismét megtizedelte a baromfiudvart. A kutyák miatt szóváltásba került élettársával, majd felkapott egy csaknem 60 centiméteres vascsövet, és legalább öt-öt, nagy erejű ütést mért a hét hónapos ebekre. A fekete színű nőstény és a tigriscsíkos kan kutya is a koponyáján szenvedett súlyos sérüléseket.

  • Egy daru segítségével sikerült kimenteni a csatornába ragadt lovat

    Egy daru segítségével sikerült kimenteni a csatornába ragadt lovatValahogyan belecsúszott a ló a Hanság főcsatornába Pomogy határában. El nem merült ugyan, ez volt a szerencséje, és hogy bírta türelemmel, amíg a kapuvári tűzoltók a segítségére siettek. Először kötelekkel, majd létra segítségével próbálták kihúzni a vízből, de nem boldogultak a termetes jószággal. A környéken híre ment, hogy bajban van a ló. Így került képbe egy helyi vállalkozó, akinek darus kocsija megfelelőnek tűnt a mentőakcióhoz. A ló már egyre kevésbé bírta a hideg csatornában, de szerencsére a technika segítségével megmenekült.

  • Éheztette a kutyáit egy székesfehérvári férfi

    Éheztette a kutyáit egy székesfehérvári férfiEgy székesfehérvári férfi nem látta el megfelelően kutyáit. A rendőrök állatkínzás miatt büntetőeljárást indítottak és most vádemelést javasolnak ellene. A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. február 4-én érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Palotai úton egy családi háznál nem megfelelő körülmények között tartanak két kutyát. A helyszínre érkező rendőrök a kutyákat lefoglalták és Fejér Megyei Állatmentők részére gondozás céljából átadták. A kutyák tulajdonosát a nyomozók állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

  • Állatvédelem, állatjólét

    Állatvédelem, állatjólétPár pillanat és állatkínzóvá válhat egy hanyag állattartó! Az Orpheus Állatvédő Egyesület 1999 óta hangoztatja, hogy az állatok védelme egyenlő az emberek védelmével. Hiszen az állatokkal való törődés, az állatjólét fejlesztése egyben segíti az emberek szociális - környezeti érzékenységét is. Néhány apró cselekedettel a sanyarúan tartott házi kedvencek humánusabb tartása elérhető lenne. Napi kétszer ivóvizet adni az napi két perc elfoglaltság. Rendes tartási helyet készíteni és nem láncra kikötni sem kivitelezhetetlen. Kitakarítani az etetőtálat és enni adni a házunk őrének, a kutyának... sem viszi csődbe az embert. Fontos a felelős állattartás, célszerű az állatvédelem Te is legyél állatvédő!

  • Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetése

    Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetéseSokan szembekerülünk a kihívással, hogy mama nélkül marad újszülött állatokat maguk etessék. Ebben próbál az Orpheus Állatvédő Egyesület segítséget adni. Ha újszülött kutyusok, cicák, sünik, őzike, vagy egyéb állatkölyök anya nélkül marad, nekünk kell átvennünk a pótmama szerepét a gondoskodásban. Az első pár hét a kritikus, ilyenkor még nagyon érzékenyek a cseppnyi kicsik. Tiszta, meleg helyet alakítsunk ki nekik, és napi 24 órában őrködjünk felettük - persze ehhez kérhetünk segítséget családtagjainktól is.

  • A veszettség manapság ritka, de még mindig halálos

    A veszettség manapság ritka, de még mindig halálosMi a veszettség? A veszettség megbetegedés egy vírusfertőzés következtében a központi idegrendszerben kialakult gyulladásos folyamat, amely gyakorlatilag 100 %-ban halálos kimenetelű. A veszettség fertőzés csak meghatározott körülmények között jön létre, ezért fontos ezek ismerete és elkerülése. A fertőzés a veszett állatok okozta sérüléssel - harapással -, ezen állatok friss, vírus tartalmú testváladékával - főként nyállal - való közvetlen érintkezéssel - a mart sebbe, esetleg szem kötőhártyára való kerülése révén - következik be.

  • Sokszor kerülnek utcára kutyák a gazdák figyelmetlensége miatt

    Sokszor kerülnek utcára kutyák a gazdák figyelmetlensége miattSok esetben előfordul, hogy a gazdák figyelmetlensége végett nagytestű kutyák (olykor csoportosan) rövidebb - hosszabb ideig utcára kerülnek. Legtöbbször nem történik semmi tragikus esemény, de van, hogy jármű általi gázolás, vagy az állatok által elkövetett harapás - támadás, kutyák összemarakodása teszi végzetessé az egyszerű kóborlásnak indult helyzetet. Ne feledjük: a háziállatokért a tartó (a gazda) a teljes körű felelősség hordozó! Egy-egy figyelmetlen pillanat könnyen tragédiához vezethet!

  • Megmérgezték Rustyt, a hűséges vakvezető kutyát

    Megmérgezték Rustyt, a hűséges vakvezető kutyátA bűntett még júliusban történt, de az eljárás érdekeit is szem előtt tartva most hozhatták csak a nyilvánosságra. Az eb egyébként Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária (Maja) vakvezető kutyja volt, aki vaksága miatt Rustynak, a kitűnően képzett vakvezető kutyának a segítségére szorult. E mellett az anyagi kár is jelentős. A vak gazda a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától ingyen kapja segítő társát, de hónapokig tartó kemény munkájába kerül, hogy a számára kiképzett kutyával megtanuljon közlekedni. Hiába küzdöttek az orvosok, nem tudtak segíteni Rustynak, a vakvezető kutyának.

  • Gyerekek látogatták meg a mentett kutyusokat

    Gyerekek látogatták meg a mentett kutyusokatAz Algyői Fehér Ignác Általános Iskola felsős tanulói látogatták meg az Orpheus Állatvédő Egyesület utcáról mentett védenceit. Az állatvédő egyesület állatmentő tevékenysége mellett környezettudatosságot segítő oktatási programokkal segíti, hogy a gyerekek felnőtt korukra felelős állattartóvá válhassanak. A színes programon volt kutya chipezés, állatsimogató, a gyerekek eledelt hoztak a gazdikereső kutyusoknak. A program nem titkolt célja volt, hogy a gazdit kereső kutyusok és cicusok számára esély teremjen a gazdisodásra.

  • Élve elásta a cicákat, el lett kapva

    Élve elásta a cicákat, el lett kapvaA rendőrök péntek este kaptak egy bejelentést, hogy a XXIII. kerületi Fűzfa közben egy nő megölt három kiscicát. Beszéltek a bejelentővel, aki elmondta, hogy délután egy ott lakó idős nő élve elásott három kismacskát, és azt is megmutatta a járőröknek, hogy a nő hova temette az állatokat. A kiscicák nagy valószínűséggel nem kívánt szaporulatok voltak, melyeket az elkövető egyszerűnek látott elpusztítani. A cselekmény állatkínzás, ami börtönnel büntethető bűncselekmény. Az állatok élve elásása teljes mértékben elítélendő dolog.

  • Valaki lelőtte a család kedvencét, a 18 hónapos huskyt

    Valaki lelőtte a család kedvencét, a 18 hónapos huskytIsmét gyilkolt egy vadász! Ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyében található Tarjánpuszta mellett lőtte agyon az egyelőre ismeretlen tettes a képen látható husky kutyust, Púdert, a család kedvencét, a gyerekek játszópajtását. Az agyonlőtt kutyus gazdái megkeresték a helyi vadásztársaságot, de ott azt a választ kapták, hogy az adott időben senki sem vadászott azon a területen. Ugyanakkor nem valószínű, hogy egy orvvadász fényes nappal ült ki a vadászlesre... A tizennyolc hónapos husky kutyus a család kedvence volt.

  • Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézés

    Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézésTaláló módon Csáth Géza Anyagyilkosság című novellájának elolvasását és a Witman fiúk című film megtekintését írta elő az Encsi Járásbíróság annak a két tinédzser fiúnak, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt állatkínzás miatt. A Deteken történt két évvel ezelőtti eset igencsak felháborította az állatvédőket. Az elsőrendű vádlott a település alpolgármesterének fia, K. István17 éves fia és társa, H. Patrik az út menti árokban megláttak egy sérült kiskutyát aki nem tudott kijönni a mélyedésből.

  • Állatbarát nap volt az oviban

    Állatbarát nap volt az ovibanA Földmíves Utcai Óvoda munkatársai és a száznegyven aprócska növendék türelmetlenül várta az állatok világnapjához kapcsolódó állatos rendezvényt. Az Orpheus Állatvédő Egyesület önkéntesei a gyerekeknek állatsimogatóval egybekötött ismertetőt tartottak, ahol a kutyák és macskák mellett sokféle más háziállatról is volt szó. A dalokkal tűzdelt, vidám perceket adományozás követte, az óvodás gyermekek az állatvédő egyesület utcáról megmentett védencei számára állateledelt adományoztak.

  • Kidobta a kutyáját az erkélyről

    Kidobta a kutyáját az erkélyrőlKidobta a kutyáját az erkélyről egy férfi Dunakeszin. Az állat csaknem 4 métert zuhant, és egy saras, piszkos pocsolyába esett - szerencsére így csak kisebb sérülései lettek. A szemtanúnak hála a kiérkező rendőrök eljárást indítottak a férfi ellen, cselekménye feltehetően már állatkínzás, bűncselekmény. A nő, aki segített az állaton, és magához vette jelezte, hogy a brutális gazdától hozzá került kutya nála viszont csak pár hétig maradhat. A kutyus nagyon mozgékony, fél év körüli, közepes testű, teljesen normális viselkedésű.

  • Ellopták „Dezsőt”, agyonverték, de nem bírták el, otthagyták

    Ellopták „Dezsőt”, agyonverték, de nem bírták el, otthagytákA Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt két fiatallal szemben, akik egymás után több bűncselekményt is megvalósítottak a Heves megyei Átány községben idén, egy január végi napon – írja közleményében az ügyészség. A 18. életévüket alig betöltött, de már büntetett előéletű vádlottak 2020. január 30-án este, jóval sötétedés után, azért mentek közösen a faluban lakó egyik gazda házához, hogy onnan eltulajdonítsanak egy élő sertést. a fejét ripityára verték, a disznó a kőkemény állatkínzás következtében kimúlt.

  • Kiscicák a kukából

    Kiscicák a kukából9 darab, kb 1 hetes kiscicát találtak a Békéscsabai Állatvédők. A helyiek által lencsésinek ismert területen dobta valaki a földre. A megtalálók berakták a piciket egy cipős dobozba és mondták, hogy az oszlop mellett lesznek. Mire odaértek az állatvédők, egy eszetlen addigra beledobta a cicákkal teli dobozt egy kukába. A magatehetetlen kismacskák vizesek, kihűltek, éhesek voltak. Az állatvédők gyors beavatkozása révén megtörtént a fürdetés, etetés. Az életképesség fenntartásához azonban szoptatós anyacica (aki befogadná az anyátlan kiscicákat) lenne szükséges.

  • Süni gyújtogatásért 3 évet kapott

    Süni gyújtogatásért 3 évet kapott2016. júliusában Budapest XIII. kerületbebn élve felgyújtottak egy sünt. Az összeégett tüskéjű, de még élő sünt állatszerető emberek találták meg és vitték orvoshoz. Sajnos minden igyekezet ellenére az állat életét nem sikerült megmenteni. Az Állatmentő Sereg feljelentése alapján Magyarországon hatályos törvények szerinti kiszabható legsúlyosabb! A bíró különös szenvedést okozó állatkínzás bűntette miatt 3 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt! Az ítélet sajnos még nem jogerős. Állatkínzás kapcsán egyre több bíró ad az adott bűncselekményhez képest reálisabb, azaz súlyosabb büntetést.