rss
állatmenhely kutyamenhely adó 1 adó1százalék, kutya, cica mentés, örökbefogadás
  • Agyonverte volna barátja kutyáját

  • Agyonverte volna barátja kutyájátA Hevesi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik megállapodtak abban, hogy egyikük szívességből agyonveri a másik kutyáját. A 27 éves elsőrendű vádlott két keverék kutyát tartott, majd februárban úgy döntött, hogy az egyiket állatot nem eteti tovább, hanem elpusztítja. Egy kocsmában rávette a másodrendű vádlottat, hogy zsemle színű kutyáját agyonüsse. Kivitték a kutyát a ház mögötti bokros, fás területre, ahol a gazdája kikötötte az állatot egy akácfához, majd távozott. A másodrendű vádlott egy 3 kilós, kötörő kalapácssal az állat fejére akart sújtani, azonban a kalapács feje lerepült, így a kutya nem szenvedett halálos ütést.

    · INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    A férfi ekkor már a kalapács nyelével akarta leütni a megriadt állatot, de többszöri próbálkozásra sem sikerült neki. Végül a kikötött kutyát ott hagyva távozott a helyszínről.

    állatkínzás

    A kutyát rendőrök találták meg azt követően, hogy a kutya gazdája - nem tudva róla, hogy az állat életben van - az anyjának azt mondta, egy ismeretlen agyonverte a kutyáját, mire a nő értesítette a rendőrséget. A kutyát egy állatvédő alapítvány orvoshoz vitte, ahol megállapították, hogy elrepedt a koponyája, több hetes kórházi kezelést követően épült fel.

    Az ügyészség a vádlottakkal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett javaslatot.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ne hagyjuk megfagyni a háziállatokat!

    Ne hagyjuk megfagyni a háziállatokat!Zord téli időszak következik. A rettenetesen jeges mínuszokban a kinn tartott, utcán sétáltatott állatokra komolyabban oda kell figyelnünk. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a házi kedvencek, a szabadban élő állatok rosszul tartása, éheztetése, fagyása. Az állatkínzás bűncselekmény, amiért letöltendő börtön is járhat. A nagy hidegben kint tartott kedvenceink számára feltétlenül biztosítsunk energiában dús eleséget, javasolja Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Életmentő ilyenkor a hőszigetelt kutyaház. Napközben többször ellenőrizzük az állat ivóvizes tálát, a fagyott vizet ilyenkor langyosra kell cserélni.

  • Kutyahús stop Tajvanon

    Kutyahús stop TajvanonNem lehet mostantól kutyahúst enni Tajvanon, a parlament megszavazta az állatvédelmi célú tiltótörvényt. Nemcsak büntetést kap, aki kutyát főz és eszik, de a nevét és a fotóját is nyilvánosságra hozzák. Tajvanon egyébként már 2001 óta korlátozták a kutyák és macskák húsának és bundájának a kereskedelmét, ettől függetlenül az európai területen nagy szeretetnek örvendő kutyákat és macskákat durva bánásmód közepette fogyasztották el élelemként. Állatvédő oldalról a helyzet javuló tendenciát mutat.

  • Kecskeméti kutyapokol, megrázó fotók

    Kecskeméti kutyapokol, megrázó fotókÖsszehangolt akcióra került sor a napokban két Kecskemét közeli tanyán. A hatóságok és az állatvédők összesen 64, sanyarú körülmények közt - főként kibelezett hűtőszekrényekben - tartott kutyát koboztak el és vittek normális körülmények közé. Az ebek állapotát látva a kiérkező hatósági állatorvos is elsírta magát. A kutyák elfoglalását hosszú hivatalos procedúra előzte meg, ennek végeredményeként Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Lajosmizse Önkormányzata, a Járási és Megyei NÉBIH, két városi rendőrkapitányság állatvédő szervezetekkel együttműködve számolta fel egy eljárás alá vont személy két tanyán illegálisan fenntartott szaporító telepeit.

  • Állatkínzó rendőr?! Videóval!

    Állatkínzó rendőr?! Videóval!A facebook állatvédő csoportjaiban vált ismertté ez a mobillal készített, elég rossz minőségű videó, amin az látható, hogy egy rendőr ököllel megüt egy fehér színű állatot, jó eséllyel macskát (de vannak akik kutyaként azonosítják), gyakorlatilag bebokszolja a rendőrautó csomagtartójába. Nem tudni, pontosan mikor és hol készült (a videó címe szerint Dány községben, Pest megyében), és mi vitte rá a rendőrt a brutalitásra, mi történt a videó kezdete előtt. A Pest megyei rendőr-főkapitányság sajtó szóvivője megkeresésünkre még hétfőn éjjel közölte, hogy a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője azonnali parancsnoki kivizsgálást rendelt el a felvételen látottakkal kapcsolatban.

  • A hölgy, aki kacsákat mentett

    A hölgy, aki kacsákat mentettKacsacsalád tévedt a nagy forgalmú úthoz. Az idősebb hölgy, hogy mentse az út közelében kolbászoló vadkacsa családot... saját biztonságát sem féltve terelte az útról vissza a tópartra az állatokat. Szabovik Géza kapta lencsevégre az egyik pillanatot, ahogyan a kacsa családot sikerült vissza terelni a fűbe. Az úttól nem messze van egy nádas - bokros tó... ahol az állatok már biztonságosan tudnak tovább lenni. Respect az életmentésért! Sajnos szinte minden hétre jut egy értelmetlen autós gázolás... ami most nem következett be, hála a hölgynek.

  • Hanna kutyát egy gazdás kutya tépte szét

    Hanna kutyát egy gazdás kutya tépte szétA gazda elmondása szerint Hanna, a németjuhász odament a kerítéshez, a másik kutya pedig a kerítésen keresztül (hosszú percekig) tépte - tépte, amíg tépni bírta. A sérüléseibe a tépett eb belepusztult. Sokan nem tudják, de a háziállatok tetteiért a gazda büntetőjogilag a felelős. Állatot kínozni (állatot elpusztítani vagy maradandó sérülést okozni) - ha kimeríti az állatkínzást megfogalmazó törvényt - börtönnel büntethető cselekmény. Természetesen ehhez szükséges lenne, hogy a hivatalok, a hatóságok kellő szigorral lépjenek fel a társadalomra, az állatokra veszélyt jelentő emberekkel szemben.

  • Zoofília - szexuális bűncselekmény, állatkínzás (+18)

    Zoofília - szexuális bűncselekmény, állatkínzás (+18)Beteges módon csirkéket, tehenet, macskát, kutyát, sertést, lovat, halat, és még ki tudja milyen állatot használ a zoofíl ember szexuális vágyainak kielégítésére. A zoofília az ember állatok iránt érzett nemi vonzalma révén végbemenő szexuális cselekmény. Ez egyenesen állatkínzás! A zoofília tiltása egyébként szerte a világon változó, de még Európában sem egységes a törvénykezés. Van olyan ország, ahol tilos állatokkal közösülni, de van olyan, ahol csak akkor, ha az szenvedést okoz. Sajnos Magyarországon külön a büntető törvénykönyvben nem szerepel, pedig szerepelnie kellene.

  • Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetése

    Túlélés emberi beavatkozással - magára hagyott állatkölykök etetéseSokan szembekerülünk a kihívással, hogy mama nélkül marad újszülött állatokat maguk etessék. Ebben próbál az Orpheus Állatvédő Egyesület segítséget adni. Ha újszülött kutyusok, cicák, sünik, őzike, vagy egyéb állatkölyök anya nélkül marad, nekünk kell átvennünk a pótmama szerepét a gondoskodásban. Az első pár hét a kritikus, ilyenkor még nagyon érzékenyek a cseppnyi kicsik. Tiszta, meleg helyet alakítsunk ki nekik, és napi 24 órában őrködjünk felettük - persze ehhez kérhetünk segítséget családtagjainktól is.

  • Agyonverte volna barátja kutyáját

    Agyonverte volna barátja kutyájátA Hevesi Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik megállapodtak abban, hogy egyikük szívességből agyonveri a másik kutyáját. A 27 éves elsőrendű vádlott két keverék kutyát tartott, majd februárban úgy döntött, hogy az egyiket állatot nem eteti tovább, hanem elpusztítja. Egy kocsmában rávette a másodrendű vádlottat, hogy zsemle színű kutyáját agyonüsse. Kivitték a kutyát a ház mögötti bokros, fás területre, ahol a gazdája kikötötte az állatot egy akácfához, majd távozott. A másodrendű vádlott egy 3 kilós, kötörő kalapácssal az állat fejére akart sújtani, azonban a kalapács feje lerepült, így a kutya nem szenvedett halálos ütést.

  • Hasznos tanácsok a nyári kánikula átvészelésére

    Hasznos tanácsok a nyári kánikula átvészeléséreAz állatvédők gyakran találkoznak a lakosság által rövid láncra kikötött, árnyéktól mentes helyen, megfelelő mennyiségű - friss ivóvíz nélkül tartott kutyákkal. A nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott házi kedvencek rövid időn belül hőgutát kaphatnak, mely hosszú távon pusztuláshoz vezet. A nyári meleg napokon a hosszabb ideig tartó sétáltatást érdemes kora reggel és késő délután megtartani. A naptól felhevült aszfaltot is érdemes elkerülni, hiszen ott könnyen égési sérülés fenyegeti a sétáltatott kutya mancsát.

  • Száznál több kutya szenvedett a szaporító telepen

    Száznál több kutya szenvedett a szaporító telepenÜrülékben fetrengő kutyák, kutyatrágya mindenütt, ivóvíz és tartási hely nélküli kis ketrecek. Ez jellemezte a kutyaszaporító telepet. Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI) egy Hajdú-Bihar megyei kutyatenyészetben. A vizsgálat során megállapították, hogy három telephelyen több mint száz közép-ázsiai juhászkutyát és kaukázusi juhászkutyát tartanak rendkívül rossz körülmények között: zsúfoltan, piszokban, ivóvíz nélkül és esetenként láncon.

  • Föld Napja az állatvédőkkel

    Föld Napja az állatvédőkkelÉlőhelyünk védelme mindannyiunk közös ügye. Az Orpheus Állatvédő Egyesület a Föld Napi rendezvényeket 2017-ben is szerte az országban méltóképpen megünnepelte. Az egyesület Ingyenes állatokkal - környezettel kapcsolatos kiadványokat (plakátokat, matricákat, képeslapokat) biztosított az azt igénylő iskolák és óvodák részére. A szegedi Füvészkertben, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. által szervezett jeles napi programon standot is állított az egyesület, ahol családok ezrei állatvédelmi fotókiállítást tekinthettek meg, illetve állattartással és az állatok védelmének fontosságával ismerkedhettek meg a résztvevők.

  • Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!

    Élve temette el kutyáját egy férfi - ez normális?!Egyszerűen nem találunk szavakat erre a kegyetlenségre. Franciaországban, Párizs külkerületében egy kutyasétáltató talált rá a teljesen kiszáradt, haldokló kutyusra. A francia masztiffnak csak a feje látszott ki a földből, pusztán a véletlen műve, hogy egy járókelő észrevette. A kutya lábai össze voltak kötve a föld alatt, így esélye sem volt rá, hogy kiszabadítsa magát. A kutyáját sétáltató férfi azonnal értesítette az állatmentőket, kiérkezésükig pedig kiszabadította a halálra ítélt ebet. Azonnal egy állatklinikára szállították az állatot, aki megkapta a szükséges ellátást, így szerencsére már sokkal jobban van.

  • Birkavágás után: utcára dobált fél birka

    Birkavágás után: utcára dobált fél birkaMilyen állattartó az olyan, aki a levágott állatának a maradékát a város közepére dobja ki..., úgy, hogy a bomló tetem bármikor fertőzést vagy kellemetlen szagokat okozhat?! Egy ismeretlen "gazda" birkavágás után egyszerűen ledobta (városon belül) a földre, egy lakóházakhoz közeli helyre az állat maradványait... ahol a bomló tetem nagyon durván megkeserítette az ott lakók életét. Fontos: az elhullott állatok bomló tetemei jelenthetnek az emberek és az állatok számára is fertőzésveszélyes állapotot, így az elhullott állatokat megfelelően ártalmatlanítani szükséges.

  • Állatok Világnapja október 4.: az ember kezében az állat

    Állatok Világnapja október 4.: az ember kezében az állatMagyarországon házi kedvencekből sokkal többet szaporítanak a meggondolatlan emberek, mint amennyire a felelős állattartó lakosság igényt tart. A gazdasági és élelmezési célú állatokat is sok esetben kizsákmányolja az ember. Évente több tízezer kísérleti célú állat pusztul el az emberek jólétéért. Október 4-én, az Állatok Világnapján beszélnünk kell arról, hogy a természet és a környezet élővilágát a csúcsragadozó ember legtöbbször egyoldalúan zsákmányolja ki. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa szerint a környezetünkben fellelhető állatok irányába nagyobb alázatot és tiszteletet kellene gyakorolnunk, hiszen nélkülük az emberi társadalom nem lenne olyan, amilyen.

  • Gyerekek látogatták meg a mentett kutyusokat

    Gyerekek látogatták meg a mentett kutyusokatAz Algyői Fehér Ignác Általános Iskola felsős tanulói látogatták meg az Orpheus Állatvédő Egyesület utcáról mentett védenceit. Az állatvédő egyesület állatmentő tevékenysége mellett környezettudatosságot segítő oktatási programokkal segíti, hogy a gyerekek felnőtt korukra felelős állattartóvá válhassanak. A színes programon volt kutya chipezés, állatsimogató, a gyerekek eledelt hoztak a gazdikereső kutyusoknak. A program nem titkolt célja volt, hogy a gazdit kereső kutyusok és cicusok számára esély teremjen a gazdisodásra.

  • Hónapok óta éhezett a megmentett 16 kutya

    Hónapok óta éhezett a megmentett 16 kutyaÉvekkel ezelőtt költözött a csendes kis bakonyi faluba az az osztrák házaspár, akik nagy tervekkel érkeztek: lovardát akartak nyitni, fajkutyákat tenyészteni és emellett állateledelt forgalmazni. Időközben anyagi helyzetük nem tudni, mi okból – a férj elveszítette munkahelyét –, úgy alakult, hogy nem nagyon jutott a lovak takarmányozására és a kutyák élelmezésére, sőt, az utóbbi időben önmagukra sem. Ez odáig fajult, hogy két ló elpusztult. Tetemük öt-hat napig a ház udvarában bűzlött, mert az osztrákoknak nem volt pénzük arra, hogy szállítókonténert hozassanak.

  • Elvágta a kutya nyakát, elítélték

    Elvágta a kutya nyakát, elítéltékÁllatkínzás: kutyája nyakát vágta el, mert zavarta, hogy ugat... A Veszprém Megyei Főügyészség szerdai közleményében azt írta: a Pápai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pápa környéki 22 éves férfit, aki megvágta kutyájának nyakát, mert zavarta az ugatása. A vád szerint az elkövető mintegy három hónapig tartotta láncra kötve az egyéves keverék kutyát. A férfi április 29-én este egy barátjával italozott otthon, amikor a kutya ugatni kezdett, mert feltekeredett a lánca. Ittas gazdája idegesen közelített az állathoz, amely ezért támadni kezdte.

  • Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutya

    Vízelvezető árokból sikeresen kimentésre került a csöppnyi kölyökkutyaÁllatmentésben bravúroskodtak a Csongrád megyei tűzoltók. Ezúttal egy pöttömnyi kölyök kutya életét mentették meg a szentesen. A december végi napon, délelőtt 11 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a 105-ös segélyhívóra. A telefonáló elmondta, egy kölyökkutya vízelvezető árokba esett. A kölyök önerejéből nem tudott kiszabadulni a keskeny szennyvízelvezetőből, a tűzoltók kiérkezésekor kétségbeesetten sírt. A szentesi egységek ásóval, lapátokkal kezdték meg a kiskutya kiszabadítását. Közel húsz percig tartott, míg a tűzoltók végre elérték a rémült kölyökkutyát és ki tudták emelni az árokból.

  • Egy év börtönt kapott a szomszédja kutyáját felgyújtó férfi

    Egy év börtönt kapott a szomszédja kutyáját felgyújtó férfiA vádirat szerint a 63 éves M. József a kertjét körülvevő kerítés aljába acéldrótból készített hurkokat helyezett ki, hogy udvarát a kóbor kutyáktól megvédje. 2011. február 16-án az egyik hurok befogott egy rottweilert, a vádlott pedig gázolajat öntött a kutya hátára és meggyújtotta. A sokkos állapotban lévő állatnak sikerült kiszabadítania magát és hazaszaladt, ahol gazdája vízzel lelocsolta. A Bucimaci névre hallgató eb életben maradt, sérülései 3-4 hét alatt meggyógyultak. M. József a rendőrségen először beismerő vallomást tett, majd ezt visszavonta.

· INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása