2024.04.20. - Tivadar

Kocsi után kötötte, majd élve elásta kutyáját egy asszony

Kocsi után kötötte, majd élve elásta kutyáját egy asszony
Kocsi után kötötte, majd élve elásta kutyáját egy asszonyKocsi mögé kötötte a beszűkült tudatállapotú asszony a kutyáját, majd kilométereken át húzta. Mi vezethetett idáig a szörnyű állatkínzásig? Előállították a kiskunhalasi 68 éves, állatkínzást elkövető asszonyt - gyanúsítottként hallgatták ki a kiskunhalasi rendőrök azt a 68 éves balotaszállási nőt, aki kutyáját a kocsijához kötve húzta – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A kutya szenvedések közepette elhullott, ezután (vagy ez előtt) a nő elásta a szerencsétlen jószágot. Ez a cselekmény már - már súrolja az elmeháborodottságot, durva, bűncselekmény, súlyosan büntetendő.

Adó 1% felajánlással az Állatvédelemért!

Orpheus Állatvédő Egyesület

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06


A rendőrségtől megtudtuk, hogy lakossági bejelentés érkezett augusztus 5-én reggel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy nő kocsihoz kötve egy nagytestű kutyát húz az úton.

A nyomozás során kiderült, hogy az 5413-as számú úton az asszony saját kutyáját kötötte egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához, majd elindult a járművel. Először az állat még szaladt a kocsi után, de nem sokkal később már nem bírta tartani a sebességet és elesett. A nő a vérző lábú ebet fekve húzta hazáig az úttesten. Mire azonban a rendőrök kiértek az asszony házához, addigra a nő az udvaron elásta a kutyát.

a kocsi mögött húzta a kutyát az állatkínzó asszony

az események után eláaostt kutya

Információk: rendőrség /

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra