rss
gazdit kereső kutya, állatmentés
  • Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késsel

  • Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késselKovácstelepen tűnt el egy kutya, a gazdái megkínozva találták meg. Az elkövetőt a rendőrök elvitték, másnap már ismét a környéken volt. Az elkövetőt előállították, majd elengedték, ám azóta elfogatóparancs van ellene. - Augusztus tizedikén reggel tűnt el Panka nevű négy hónapos akita kölyökkutyánk. Hívtuk a rendőröket, s miután feljelentést tettünk, együtt kerestük az állatot. Délután iszonyatosan hangos nyüszítésre, vonyításra lettünk figyelmesek. A kovácstelepi házunk mögötti labdarúgópályához tartozó egykori öltözőből jöttek a hangok.

    · INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    Hívtuk a rendőröket, akik odabenn meg is találták a kutyánkat. Az állat ki volt kötözve, de azt azonnal láttuk, hogy brutálisan megkínozták: késsel több helyen megszúrták, a fogait kiverték, az orrát betörték. A rendőrség tíz perc alatt kézre kerítette az elkövetőt, akit azonosítottunk is, ráadásul ő is elismerte tettét.

    A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyészség úgy döntött: nem kell őrizetbe venni a férfit. Mi úgy tudjuk, hogy a férfi a miénk előtt már négy kutyát megölt, legalább négy embert megtámadott fényes nappal. A rendőrség ezekről mind tud, névről ismerik ezt a férfit, de mégsem tartják benn. Azt hallottuk, hogy őt pszichiátrián kezelik, de nem jár beadatni a szükséges injekciókat, ráadásul kábítószer-használó is.

    És az ügy itt újabb fordulatot vett: csütörtök délután közölte a rendőrség, hogy a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.




Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Pénzért kínált állatkínzást

    Pénzért kínált állatkínzástFájdalmas és eszetlen állatkínzó. Döbbenetes bejegyzés került fel a minap több, állatbarátokat tömörítő Facebook-csoportba is. A poszt sorait jegyző férfi egy elképesztő hirdetést tett közzé. Ebben bicskanyitogató módon arról írt: pénzért cserébe állatkínzások válogatott sorát vállalja. A férfi egy pillanatig sem köntörfalazott a részletekkel kapcsolatban. Kutyák és macskák kínzását percenként 2500 forintért vállalja. Madarak, hüllők és halak esetében ennél valamivel többet, háromezer forintot kell fizetni, óránként viszont kedvezményt ad.

  • Elgázolt kutyus teteme az úttesten

    Elgázolt kutyus teteme az úttestenSok kutyus/cicus elkóborol otthonról, a gazdáik haza várják, de rengeteg esetben ez már sohasem fog megtörténni!!! Az utcára szabadon engedett állatok jelentős részét gépjárművek ütik el, melyben nem ritka, hogy az elütött állatokon kívül a járművekben utazók is megsérülnek...Viszont sokan felelőtlenül utcára dobják kedvenceiket, aminek az az eredménye, hogy sokuk az autók kerekei alatt végzik :( Mielőtt bármilyen háziállatot veszünk magunkhoz, alaposan gondoljuk át, ugyanis a döntésünk az állat egész életére kell, hogy szóljon.

  • Állatok Karácsonya - Kutyakarácsony az Állatok megmentéséért

    Állatok Karácsonya - Kutyakarácsony az Állatok megmentéséértKutyakarácsony: idén is segítsük az állatok megmentését! Az évente nyolcszáz állat megmentésében részt vállaló Orpheus Állatvédő Egyesület állatvédelmi munkáját segíti a Kutyakarácsony.hu jótékonysági támogatói program. Kutyaház, itató - etető tál, jó minőségű állateledel beszerzése a cél, illetve az, hogy az egyesület az állatmentő munkája során felmerülő állatorvosi és fenntartási költségeket megfelelő módon fedezni tudja. Az egész éves jótékony tevékenységhez a legapróbb segítséget is hálás köszönettel fogadja az állatvédő egyesület.

  • Kutyaviadalosokra került lakat

    Kutyaviadalosokra került lakatA Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2018. július 22-én 7 óra 25 perckor ütöttek rajta egy mohácsi vágóhídon tartott tiltott állatviadal résztvevőin. A helyszínen négy férfit fogtak el, majd a Mohácsi Rendőrkapitányság rendőrei a helyszínről további hat férfit és egy nőt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A viadalon résztvevő kutyáknak több sérülése is volt, azokat a helyszínre érkező állatorvos látta el, majd intézkedtek a két eb biztonságos elhelyezésére. Az állatok védelmébe kelő rendőrség felszámolta az állatviadalt szervező csoportot.

  • Állatok Világnapja, október 4., állatvédelem

    Állatok Világnapja, október 4., állatvédelemAz érezni - szenvedni képes élőlények sok esetben sínylődnek az ember kezei alatt. A környezettudatossághoz, a hobbicélú állatok és a gazdasági haszonállatok kapcsán is egyre több ismeretanyagot alkalmaz az ember, de még van fejlődni való. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője szerint a gazdasági haszonállatokat az elfogadhatónál sokkal jobban kizsákmányoló ember, illetve a megunt házi kedvenceket utcára dobó vagy wc-n lehúzó állattartó nem nevezhető sem felelősségteljesnek, sem jó gazdának. Néhány apró lépéssel felelősségteljesebb állattartók lehetünk, az Állatok Világnapján ezekre a lépésekre kerül hangsúly.

  • Brutális körülmények között voltak tartva a kutyák, volt amelyik el is pusztult

    Brutális körülmények között voltak tartva a kutyák, volt amelyik el is pusztultKét napig ugattak a kutyák, utána csak vonyítottak, aztán már semmi. A kennelekben nyáron 50 fok is volt, azt nem láttam, hogy vizet is kaptak volna – ezt mondta egy tanú az ajkai gyepmesteri telep korábbi körülményeiről az Ajkai Járásbíróságon, ahol megkezdődött az állatkínzással vádolt ajkai gyepmester tárgyalása. Egy másik tanú arról beszélt, hogy megrázták a látottak. Az állatvédők, akik napvilágra hozták a történteket, a körülményekről fotókat adtak át a bírónak. Állatkínzás vétsége miatt indult büntetőeljárás a korábbi gyepmester ellen.

  • Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézés

    Állatkínzás büntetése: könyvolvasás és filmnézésTaláló módon Csáth Géza Anyagyilkosság című novellájának elolvasását és a Witman fiúk című film megtekintését írta elő az Encsi Járásbíróság annak a két tinédzser fiúnak, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt állatkínzás miatt. A Deteken történt két évvel ezelőtti eset igencsak felháborította az állatvédőket. Az elsőrendű vádlott a település alpolgármesterének fia, K. István17 éves fia és társa, H. Patrik az út menti árokban megláttak egy sérült kiskutyát aki nem tudott kijönni a mélyedésből.

  • Ki nyúzhatta meg a kutyát Varbón?

    Ki nyúzhatta meg a kutyát Varbón?Aberrált ember lehetett az, aki megnyúzott egy kutyát a Borsod megyei Varbón. Egy kedvencét sétáltató készítette a képeket október hetedikén vagy nyolcadikán. Az ebet teljesen szakszerűen megnyúzták, majd egyszerűen a fűre kihajították. A borsodi állatvédők egy felhívásban kérték az embereket, hogy aki tud valamit a kegyetlen gyilkosságról az jelentkezzen. Pillanatokon belül elterjedt a hír és a megkínzott kutya fotója, és a válasz sem maradt el: állatbarátok jutalmat tűztek ki az állatkínzó személyére. A borsodi állatvédőrség a varbói megnyúzott kutya esetéről egyeztettet az illetékes bűnügyi osztály vezetőjével is, hiszen a tett bűncselekmény.

  • Ebadó

    EbadóAz önkormányzatok számára 2011 óta jogszabályilag fennálló lehetőség, hogy ebadót szedjenek. A 2017-ben tervezett állatvédelmi törvény módosítás nem erről szól. Évek óta minden önkormányzat maga döntheti el, kiveti-e az adót, maximum 6, illetve 20 ezer forint kutyánkénti értékben. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke szerint az ebadó bevetése településenként a polgármestereket negatív fényben tüntetné fel, így a legtöbb helyen elkerülik. Pedig a józan ész keretei között az eddig is felelős állattartók egy ebadóval még spórolhatnának is az éves költségeiken.

  • Baltával verte agyon kutyáit, börtönt kapott

    Baltával verte agyon kutyáit, börtönt kapottJogerősen 8 hónap letöltendő börtönt kapott egy mohácsi férfi, aki korábban két, fiatal keverék kutyájának fejét baltával beverte, majd a még élő állatokat egy aknába dobta, ahol rövid időn belül elpusztultak.A mohácsi férfit mellékbüntetésként 2 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezték az eljárás során felmerült 253.683 forint bűnügyi költség megfizetésére. Elég ennyi büntetés? Ez a börtön visszatartó erejű? 8 hónap letöltendő börtönt kapott a kutyáit baltával agyonverő férfi. Az állatkínzásért arányosabb büntetést várnak az állatbarátok, a jóérzésű emberek és az állatvédők is.

  • Lapáttal majd fejszével bántalmazta kutyáját az idős férfi

    Lapáttal majd fejszével bántalmazta kutyáját az idős férfiA 60 éves tatabányai férfi az után gerjedt haragra, hogy az eb odakapott, amikor az élettársa meg akarta simogatni. Az ügyészség állatkínzás miatt vádat emelt ellene. A Tatabányai Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt bíróság elé állítja azt a 60 éves tatabányai férfit, aki bántalmazta a kutyáját. A férfi élettársa meg akarta simogatni az állatot, azonban a kutya odakapott a nő testéhez. A férfi az ebet ki akarta kergetni a telekről, ezért egy lapátot vett a kezébe, a kutya hátát többször megütötte, de úgy, hogy a lapát nyele eltörött.

  • Megmentettük az utcára dobott két kiskutyát

    Megmentettük az utcára dobott két kiskutyátAz emberek a feleslegesen szaporított háziállat utódokat sok esetben az utcára dobálják ki. Szinte naponta kapunk állatmentés kapcsán bejelentést (erdőben, útszélére, zsákba kidobott állatok kapcsán). két kölyökkutyát dobott egy ismeretlen elkövető az utcára. A nagy hidegben a szerencsétlen négylábúak hamar elpusztultak volna, kidobásuk alapból állatkínzásnak minősül, ami börtönnel is sújtható bűncselekmény. A két kölyök kutyusra az ott lakó állatbarátok találtak, akik vigyáztak rájuk, amíg az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembere azokat biztonságba nem helyezte.

  • Már a kutyus bőre alatt is kukacok és tetvek nyüzsögtek

    Már a kutyus bőre alatt is kukacok és tetvek nyüzsögtekA Szolnoki Törvényszék jogerős határozatában helyben hagyta a Karcagi Járásbíróság által H. T. vádlottal szemben hozott első fokú ítéletét. Az 53 éves kunhegyesi férfira - felfüggesztett - 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabtak ki. A borzalmas állatkínzás még 2012-ben történt. A szörnyű történet miatt akkor fordult a közvélemény haragja a férfi ellen, amikor a kunhegyesi állatvédők és az általuk értesített rendőrség egy állampolgári bejelentésre mentek ki ellenőrzésre a kunhegyesi házhoz. A helyszínre érve még az "edzett" állatvédők is elszörnyedtek.

  • Hasznos tanácsok a nyári kánikula átvészelésére

    Hasznos tanácsok a nyári kánikula átvészeléséreAz állatvédők gyakran találkoznak a lakosság által rövid láncra kikötött, árnyéktól mentes helyen, megfelelő mennyiségű - friss ivóvíz nélkül tartott kutyákkal. A nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott házi kedvencek rövid időn belül hőgutát kaphatnak, mely hosszú távon pusztuláshoz vezet. A nyári meleg napokon a hosszabb ideig tartó sétáltatást érdemes kora reggel és késő délután megtartani. A naptól felhevült aszfaltot is érdemes elkerülni, hiszen ott könnyen égési sérülés fenyegeti a sétáltatott kutya mancsát.

  • Ne hagyjuk megfagyni a háziállatokat!

    Ne hagyjuk megfagyni a háziállatokat!Zord téli időszak következik. A rettenetesen jeges mínuszokban a kinn tartott, utcán sétáltatott állatokra komolyabban oda kell figyelnünk. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a házi kedvencek, a szabadban élő állatok rosszul tartása, éheztetése, fagyása. Az állatkínzás bűncselekmény, amiért letöltendő börtön is járhat. A nagy hidegben kint tartott kedvenceink számára feltétlenül biztosítsunk energiában dús eleséget, javasolja Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Életmentő ilyenkor a hőszigetelt kutyaház. Napközben többször ellenőrizzük az állat ivóvizes tálát, a fagyott vizet ilyenkor langyosra kell cserélni.

  • Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késsel

    Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késselKovácstelepen tűnt el egy kutya, a gazdái megkínozva találták meg. Az elkövetőt a rendőrök elvitték, másnap már ismét a környéken volt. Az elkövetőt előállították, majd elengedték, ám azóta elfogatóparancs van ellene. - Augusztus tizedikén reggel tűnt el Panka nevű négy hónapos akita kölyökkutyánk. Hívtuk a rendőröket, s miután feljelentést tettünk, együtt kerestük az állatot. Délután iszonyatosan hangos nyüszítésre, vonyításra lettünk figyelmesek. A kovácstelepi házunk mögötti labdarúgópályához tartozó egykori öltözőből jöttek a hangok.

  • Húsvéti nyuszi-STOP!

    Húsvéti nyuszi-STOP!A húsvéti ünnepek előtt javában tombol a vásárlási láz. Az állatkereskedésekben az ünnepekre megvásárolható élő ajándékok kavalkádjával találkozhatnak az ajándék után kutató emberek. Van törpenyúl, házinyúl emellett hörcsög, tengerimalac, díszhal, kutya, cica, a piacokon akár 200 Ft-os naposcsibe is megvásárolható ajándékba. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az ünnepekre megvásárolt élő állatok az ünnepek után legtöbbször unott teherként vannak jelen a háztartásokban.

  • Kiscicák a kukából

    Kiscicák a kukából9 darab, kb 1 hetes kiscicát találtak a Békéscsabai Állatvédők. A helyiek által lencsésinek ismert területen dobta valaki a földre. A megtalálók berakták a piciket egy cipős dobozba és mondták, hogy az oszlop mellett lesznek. Mire odaértek az állatvédők, egy eszetlen addigra beledobta a cicákkal teli dobozt egy kukába. A magatehetetlen kismacskák vizesek, kihűltek, éhesek voltak. Az állatvédők gyors beavatkozása révén megtörtént a fürdetés, etetés. Az életképesség fenntartásához azonban szoptatós anyacica (aki befogadná az anyátlan kiscicákat) lenne szükséges.

  • Ne ajánékozzunk élő állatot karácsonyra - videóval

    Ne ajánékozzunk élő állatot karácsonyra - videóvalAz élő állatok ajándékozását az állatvédők ünnepekre sem javasolják! Az advent előtti vásárlási dömpingben sokan szeretteik számára élő állatok megvásárlásában gondolkodnak. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője elmondta, hogy a házi kedvencek felelős tartásához megfelelő tartási hely, gondozásukhoz anyagi fedezet, megfelelő mennyiségű szabadidő szükséges. Az állatvédők tapasztalata az, hogy az ünnepekre kapott élő ajándékok az ünnepek után gyakran unott teherré válnak. A kellemetlen helyzet megelőzésére a tudatos vásárlói szokások érvényesítése a megoldás.

  • A hölgy, aki kacsákat mentett

    A hölgy, aki kacsákat mentettKacsacsalád tévedt a nagy forgalmú úthoz. Az idősebb hölgy, hogy mentse az út közelében kolbászoló vadkacsa családot... saját biztonságát sem féltve terelte az útról vissza a tópartra az állatokat. Szabovik Géza kapta lencsevégre az egyik pillanatot, ahogyan a kacsa családot sikerült vissza terelni a fűbe. Az úttól nem messze van egy nádas - bokros tó... ahol az állatok már biztonságosan tudnak tovább lenni. Respect az életmentésért! Sajnos szinte minden hétre jut egy értelmetlen autós gázolás... ami most nem következett be, hála a hölgynek.

· INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása